Mert meg lettem említve itt :)
vasárnap, április 29, 2007
csütörtök, április 26, 2007
nyerni kell nyerni kell
Most pedig drukkoljatok énnekem, mert ezt meglátni és megszeretni, pillanat műve volt. Kapcsolataim révén el tudom intézni, hogy elküldjék, már csak a négy napot várom meg, hogy megnyerjem.
Persze, nagyon valószínű, hogy halálra leszek licitálva, mert nem hiszem, hogy sok ember hagyna futni egy 40 gigás játékost. Pedig nagyon szeretném :) Hozzá még egy Sennheiser PMX 200, zárt, és viszlát BKV ambient noise...
Ó bárcsak.
edit: Hát, sajna nem sikerült, jóval 200 fölé ment az ár. És még a Firefly dobozt is elvesztettem. Grr.
dátum: 19:45 0 beszólás
Címkék: geek
Critical Mass
Életemben először én is biciglire pattantam, hogy megtegyem azt a 14 kilóméternyi távot, amivel felhívjuk a figyelmet a biciklisták nemjó helyzetére, pl. a kevés különútra.
Igaz, hogy eddig nem mentem 1-2 kmnél többet, mégis végigküzdöttem magam, bár a PeCsánál már félhalott voltam, alig tudtam rendesen emelni. No meg minden testrészem fájt, kezem, lábam, egyéb.
De szerintem megérte. Remekül éreztük magunkat - Ágostonnal mentem, ő adott kölcsön bringát is - az idő nagyon jó volt, hangulat verhetetlen (római katona, zenészcsapat a Clark Ádámon, sikongatás az Alagútban :) ). Képeket feltennék Picasára, de nincs meg seholsem a BlueTooth dongle, hogy legyen összekötőm.
Most, hogy félig már igazi biciklistának érzem magam, nem is lenne rossz egy saját bicikli, amivel itt a környéken lehetne dajdajozni.
KritikálTömeg voltam 2007 április 22-én, a Föld napján.
U.i.: Láttam Istencsászárt ott, épp a táncoló hölgyeket videózta :P
dátum: 19:36 0 beszólás
Címkék: antigeek
ZP nyitott
Hát, eljött a tavasz, nyílnak a virágok, nyílnak a jó helyek. Ilyen átlagosság után megmondom a frankót, hogy a ZP megintcsak nyitva tárja kapuit, lehet menni enni-inni-táncolni.
Mi már megtettük. Múlthét pénteken Anima Sound System, szombaton ivászat. Remek egy dolog az a ZP.
dátum: 19:34 0 beszólás
C
Hát, elérkeztünk egy roppantmód fontos pillanathoz megintcsak a blog történelmében... olyan szignifikáns, hogy még a megírásával is vártam több, mint egy hetet.. De most, itt van.
Ez a bejegyzés a SZÁZADIK az összes bejegyzést figyelembe véve. Emitten oldalt látható, hogy hónapokra lebontva mennyi a havi termelés.. Látható, hogy a mennyiség közel sem kiegyensúlyozott, de még a minőség sem (hosszú oldalak vs. rövid, egymondatosak) igazolja, hogy ez a blog megéri a fáradtságot, hogy Ti olvassátok, és [ne] szóljatok hozzá egy-egy érdekes témához :)
Szóval ezen csodálatos alkalom ürügyén megkérem az engem olvasó embereket, hogy legalább egy betűnyit kommenteljetek már le :P
Találkozunk hamar, mert most sok írnivalóm van :)
Köszönöm, hogy eddig is olvastok,
Zeo
dátum: 19:32 0 beszólás
hétfő, április 16, 2007
Hepi hepi :)
A blog 2007 március 15-én 1 éves lett!!!
És nem is figyeltem oda :)
(kép CC-s, következő bejegyzés pedig ismét mérföldkő lesz)
dátum: 22:21 0 beszólás
Számok, amik valamiért fontosabbak
Black
a Pearl JamtőlNothingman
a Pearl JamtőlBetterman
a Pearl Jamtől
.
..
[még sokpár PJ szám]Seasons of Love
a Rent filmmusicalből (valójában egész album ahogy van, meg a film)Kinn állok a ház előtt
a KispáltólEverybody's gotta learn sometimes
BecktőlGood Life
Francis Dunnerytől, ScrubsWinter
Josh Radintól, Scrubs megintUnderdog (Save Me)
- Turin BrakesPeer Pressure
ésStrings that Tie to You
- Jon Briontól, Makulátlan elme örök ragyogásaI Shall Not Walk Alone
- Blind Boys of Alabama, LostSing
ésSide
- TravisDreaming of You
- The Coral
Egész Firefly sorozatzene
Sufjan Stevens
Bár van benne kommerszebb
darab is, azért nagyon örülök ezeknek a számoknak. Ha kihagytam fontosabbatt, szóljatok.
dátum: 21:42 0 beszólás
Címkék: Zene
Ha egyszer megvolt a reformat...
...akkor előbb-utóbb mindenkinek hiányoznak a megszokott kis nüanszok, amik már olyan jól beépültek a reflexív idegrendszerbe.
Nálam ezek egyes WLM emotikonok, és a Foobarom ALT+Q-ra előbukkanó AMIP kereshető
muzsikalista.
Nektek vannak ilyen kis apróságok?
dátum: 21:39 0 beszólás
vasárnap, április 15, 2007
Hosszú hét és most vége
Csütörtökig bár semmi nem történt, onnantól mégis felpörögtek az események egy magasabb fordulatszámra, tehát sebességet váltottunk.
Csütörtök - Kisérettségi.A német - nem meglepő módon - könnyű volt, de aztán jött a magyar. Ami nem is lett volna baj, ha nemvan nyelvtan is, mert abbeli tanulásom hanyagoltam, szóval a félsz volt ura agyamnak.
Ez a kisérettségi nagy baklövése sokunk szerint. Igaz, hogy felkészít, úgy ahogy, de mégis, mindenkinek leroncsolja az évvégi átlagot. Tizenyegyedik végén ez maga a katasztrófa.
Később kis ünnepelés volt, amivel celebráltuk azt, hogy nem buktunk meg.
Péntek - 3-tól dolgozás hétig, majd tíztől MélyPontban ivászat. Megint sikerült nemember módon viselkedni, legalábis a többiek megoldották helyettem is. Csoda, hogy nem dobtak ki, bár a nagyobb borravaló talán kompenzálta a szotyit, amit az asztalon
felejtetteka többiek.
Szombat - Esztergomban voltunk, idegenvezető dolgon. Szép hely, ha lenne kamerám (nincs), akkor tennék fel Picasára képeket, csak sajnos így nem tudok. Aztán meg koncert, ami nem volt olyan nagyon jó.
Vasárnap - Kajanap, pihenőnap, ez a nap a sorozatoké, amik közé Battlestar Galactica is csatlakozik (írás róla később).
Ennyi volt e hétből, jövőre megint iskola.
PEDIG CSÜTÖRTÖKÖN NYIT A ZP!
dátum: 19:23 0 beszólás
Címkék: Sorozat Beszámoló

