Mindenki csak addig nézi le, hogy chai tea lattét iszom, amíg meg nem kóstolja. Aztán csettint a nyelvével, és közli, hogy ez tényleg kurva jó.
Amúgy ma indult el a Skins, angol tinédzserdráma vagy mifene, sorozat, baromi jó, elképesztően, bár nem tudom, a magyar szinkron mennyit ront az élvezetből, ugyanis tévét nem nézek. Meg már nincs is, mert megszabadultam tőle. Itt egy link, leírással meg mindennel.
csütörtök, július 31, 2008
nagy igazság
dátum: 22:58 0 beszólás
Címkék: california, Sorozat, tényhelyzet, YouTube
péntek, május 16, 2008
Fecske
Mivel eddig tanulással vertük el időnket, nem igazán volt lehetőség új helyeket felfedezni, amik akár törzshellyé is válhatnak. Régebben, míg Ágoston és H együtt voltak, mentünk a Mélypontba, de az már nem játszik, pedig az a gyönyörű szocreál hangulat, amit nagymamámnál Miskolcon még anno magamba szívtam kisgyermekként, igazán vonzó célponttá tette.
Vagy volt a yuppies korszakom, amikor Californiáztam (hiányzik!) szinte naponta munkám pénzéből.
Ezért jött jól az, hogy nemrég benéztünk a Ráday utcai Fecskébe a Kerék-páros-város biciklis képtárlat megnyitójára. (Biciklisfutárok által frekventált helyek között van). Egy ikertesója is van Komjádi uszoda tetején. Nyitott, hangulatos, a pincérlány aranyos nagyon. És finom a limonádé.
Amint találok valamilyen munkát, és lesz steady income, biztos, hogy oda gyakran járni fogok Ágostonostul, Sziszistől, bringástól.
dátum: 22:16 0 beszólás
Címkék: california, tényhelyzet
szerda, szeptember 05, 2007
Sok dolog
Most, hogy fanfárokkal ékesített angyalok fújtak indulót az iskolakezdéshez, mindenki nagyon örül, csak nekem már munka mellett nagyjából semmi időm nincs, mivel nagyjából minden nap kettőig legalább bent vagyok, onnan rögtön munkába hétig, nyolcra hazaérek úgy, hogy megérkeztem (lepakolva, kezet mosva, stb.) vacsora, és szinte rögvest mehetek el aludni - s tanulásról még szó sem volt, bár igaz, hogy jövő héttől csak két napos leszek ismét.
Hogy hogyan fogom tudni ezek mellett fenntartani sorozatjunkie-ságom, még egy másik kérdés. Összeállítottam egy "kisebb" listát a sorozatokról, amiket néztem/nézek/fogok-majd-nézni-ha-végre-elkezdődik-az-új-évad, amit vagy ma vagy hamarosan megosztok, hogy elborzadjatok, és meglássátok, mit kell kiállni egy junkie-nak.
California-i híreinket halljátok: megtudtam végre egy pár nevet. Rokkerlány neve Vera, rajta kívül van még egy Vera és egy Ildikó, két Norbival kiegészítve. Ezenkívül Kecskeméten is nyitottak egy franchise-t, majd ha arra járok, betérek jól.
Mi egyéb... Van egy(pár) dolog, ami sok gondban tart, már meghintette a dér a fejem miatta képletesen, de ebbe nem megyek bele. Tudja, aki tudja.
Ennél sokkal vidámabb téma. Moziünnep 2007! Habár nem túl sok filmet néztünk meg, pedig lett volna mit, de sikerült elmennem Sziszivel a Filmre. Az Ünneppel a következő bejegyzésben foglalkozom egy picit bővebben.
Könyv téren elolvastam Bulgakov Mester és Margaritáját, ami egy üdítően jó könyv volt elég sok kötelezőhöz képest. Nagyvonalakban három fő szál alkotja a könyvdns trispirálját.
Az elsőben a Sátán kíséretével Moszkvába látogat, és elég sok gondot és főfájást okoznak. Például a Mesternek, aki megtalálja az igaz és örök szerelmet Margarita képében, de elveszti, mert Ponczius Pilátusról szóló könyvét, kinek története a harmadik szál, kutya sem akarja kiadni, ezért inkább szanatóriumba vonul. Jó olvasmány, ajánlott!
dátum: 20:15 0 beszólás
Címkék: california, iskola, kávézó, könyv, moziünnep, munka, Sorozat
csütörtök, július 19, 2007
Twitterposzt #2 - California
edit: kihúztem a twitterpostot, mert végülis nem az lett, mire végeztem vele (:
dátum: 23:39 0 beszólás
Címkék: california, kávézó