No hát, ez a hétvége jó volt, mert Biushoz voltam hivatalos, merthogy olyan segítőkész és okos voltam, hogy kollaboráltam vele egy magyar házifeladaton, így tudta megcsinálni.
Ezért szombaton 3-kor nekiindultam, hogy most jól nekiindulok, és eljutok valahogyan Pilisszentivánra, amit csak kicsit nehezített meg, hogy jeges szél markolt arcomba, amíg eljutottam a 64-es megállójából a Volán buszig. Ott pedig még roppant sok idő telt el, relatív, amíg jött a komfortos, fűtött busz (ebből látszik, hogy milyen ritkán utazom Volánnal. Én egy nagy böszme, hideg és sárga buszra számítottam, nem ilyen kis jófélére. Kár, hogy keveset utaztam vele). Gondok nélkül el is jutottam oda, ahová indultam, Biushoz.
Roppant kedvesen fogadott, persze miután kinevette a hajam, de a családja is, érdekes volt, hogy apukája úgy köszönt: "Te vagy a Zeo, ugye?" Tehát ismert vagyok a Gáloknál, hurrá. Aztán pedig megkínált háziborral, ami nekem ízlett, de nem vagyok borszakértő (Belga Boros száma mindenkinek megvan? "Ezüstös reflexek, kerek savak, ilyet csak akkó mondj ha ezek neked nem csak szavak." Naggyon jó).
Azután kellemesen eltelt az idő, ettünk ittünk, aztán pedig egy akciódús buszosüldözés után - hálistennek nem Bius, hanem a nővére vezetett - haza is értem.
Szerdán voltam orvosnál kontrollon, és mivel most decemberben lesz három éve, hogy semmi akció nem volt velem, fél év múlva elkezdődhet a gyógyszerleépítés, ergo, nem kell többé a gyógyszer karmaiban élnem, gondolva sokat arra, hogy most mennyit ihatok, bevettem-e és hasonlók. Vuhú!
A hó meg leesett, WLM-nek pedig új verziója jelent meg, grafikailag Vistásított kinézettel. Hát, de jó.
Viszont sajnos a Radiohead albuma, amiért annyit fizetsz, amennyit akarsz, nem sült el olyan jól. A letöltők 62%-a csak az egyéb járulékokat fizette ki (amiből a banda egy pennyt sem kap), átlagban $8.05-nyit fizettek érte. A cikk.
Én 2.8 fontot fizettem érte, az 5.89 dollár körül mozog, tehát kevesebbet, mint az átlag. Persze az is igaz lehet, amit egy kommentben írtak, miszerint így is sokkal jobban jöttek ki, mint ha kiadón át terjesztették volna az anyagot. Nekem mindenesetre szimpatikusabb ez a megoldás. Be is rakom hallgatni.
vasárnap, november 11, 2007
Hétvége, és egyéb jó hírek
dátum: 19:45 0 beszólás
Címkék: hétvége, tényhelyzet
vasárnap, október 28, 2007
Lemaradások
No hát, sok sok mulasztásom jött össze az elmúlt néhány hétben, hát, próbálok valamit összefirkálni. Azért jobb, hogy így, ritkásan írok, mert így mindig összegyűlik annyi, hogy érdeseket lehessen írni, nem kell a semmiről ódákat zengnem.
No nézzük sorjában. Hát ugye, elsőként írok egy kicsit Eszti meglepetés bulijáról, amit a budakalászi Hejben [sic] tartottunk meg neki. Jöttünk egy jópáran, volt, akit ismertem, de többen voltak, akiket nem, bár ott találkoztam osztálytársakkal is, meglepő módban. Jó volt, beszélgetős, sörözős, de én hamar elmentem, mert...
Másnap meghivatalos voltam Ágostonnal a Critical Mass szervezős bulira, Szentendrére (20 kilométer biciklivel, amennyit most mentem először, de remélem nem utoljára). Sajnos nem is mondhatni, hogy erősen bírtam, mert míg a többiek gyorsan lehagytak, még Ágoston is, addig én egy 20 perces késéssel érkeztem meg egyedül a budakalászi Tesco, vagy Sparhoz, ahol megálltunk, vettünk enni,-innivalót, majd tekertünk tova. Sajnos végig kisebbségi érzésem volt amiatt, hogy nem vagyok egy jó, ügyes, gyors bringás, mert az átlagsebességem jó, ha 20 km/h volt, míg a többiek... Hát igen. Be is szólt valamelyik, mert ő, hát ő aztán HMCS.
De nem baj, gyakorolva fejlődik az ember!
Mikor megérkeztünk végre a Dunának partjára, letáboroztunk, tüzet raktak a legények, és mindenki sütögetni kezdte azt, ami éppen nála volt. Volt ott gomba, banán, kolbász és saslik is. Képek, videók itt és itt.
Mához egy hete volt még egy másik kedves lányismerősöm 18.-ik születésnapja, ezért persze, hogy neki is kellett bulit csinálni, méghozzá a Blue River Pub állóhajón, az Erzsébet hídnál. Oda vegyes társassággal mentem, fele táboros, fele osztálytárs. Szerintem nagyon jól sikerült, főleg mert egy fél órával a megérkezésünk után megjött egy váratlan egyén, Julcsi, - szintén táboros - és remeket roptam vele, és barátnőivel is, egészen bele az éjbe. Aztán hazamentünk.
Ehhez a bejegyzéshez a legfrissebb koncertélményből merítek, egy olyan bandától, akik valami egészen különlegeset tettek, és tesznek le a magyar zenei életben. Magyar népzene és funky keveréke (ők ethno funknak nevezik). Nagyon egyedi, mindenkinek ismernie kéne. Egyik legjobb számuk, a Csángó Boogie következik (koncertről hamarosan):
dátum: 12:28 0 beszólás
Címkék: critcal mass, hétvége, pihenés, szórakozás, történések, YouTube, zenés videó
szombat, szeptember 29, 2007
Jövő hétvégém
Jó estét, vagy ami épp illik. Aki engem, mint dolgozó embert látni kíván, esetleg venne idegennyelvül könyvet, mindenképpen jöjjön ki október 5-e és 7-e között a Ráday utcába, ahol ismét könyves banzáj létesül, aminek színes-szagos forgatagába bekerülök én is, a bolt révén.
Ugyan úgy, ahogy múlt évben is. Múlt évben? Nem is, ebben, csak előző tanévben. Kicsit összemosódik már a dolgozásom. Már abban sem vagyok biztos, és még a Főnök, Gyuri sem tudja, mikor is kezdtem. A legvalószínűbb dátum május vagy április lesz. Lényeg, hogy relatíve régen.
Az eddigi három darab munkám közül így ez a legfontosabb, leginkább életbefolyásoló-jellegű. És végülis, jó kis bolt ez. Szeretjük. Szeressétek Ti is velem.