No hát, sok sok mulasztásom jött össze az elmúlt néhány hétben, hát, próbálok valamit összefirkálni. Azért jobb, hogy így, ritkásan írok, mert így mindig összegyűlik annyi, hogy érdeseket lehessen írni, nem kell a semmiről ódákat zengnem.
No nézzük sorjában. Hát ugye, elsőként írok egy kicsit Eszti meglepetés bulijáról, amit a budakalászi Hejben [sic] tartottunk meg neki. Jöttünk egy jópáran, volt, akit ismertem, de többen voltak, akiket nem, bár ott találkoztam osztálytársakkal is, meglepő módban. Jó volt, beszélgetős, sörözős, de én hamar elmentem, mert...
Másnap meghivatalos voltam Ágostonnal a Critical Mass szervezős bulira, Szentendrére (20 kilométer biciklivel, amennyit most mentem először, de remélem nem utoljára). Sajnos nem is mondhatni, hogy erősen bírtam, mert míg a többiek gyorsan lehagytak, még Ágoston is, addig én egy 20 perces késéssel érkeztem meg egyedül a budakalászi Tesco, vagy Sparhoz, ahol megálltunk, vettünk enni,-innivalót, majd tekertünk tova. Sajnos végig kisebbségi érzésem volt amiatt, hogy nem vagyok egy jó, ügyes, gyors bringás, mert az átlagsebességem jó, ha 20 km/h volt, míg a többiek... Hát igen. Be is szólt valamelyik, mert ő, hát ő aztán HMCS.
De nem baj, gyakorolva fejlődik az ember!
Mikor megérkeztünk végre a Dunának partjára, letáboroztunk, tüzet raktak a legények, és mindenki sütögetni kezdte azt, ami éppen nála volt. Volt ott gomba, banán, kolbász és saslik is. Képek, videók itt és itt.
Mához egy hete volt még egy másik kedves lányismerősöm 18.-ik születésnapja, ezért persze, hogy neki is kellett bulit csinálni, méghozzá a Blue River Pub állóhajón, az Erzsébet hídnál. Oda vegyes társassággal mentem, fele táboros, fele osztálytárs. Szerintem nagyon jól sikerült, főleg mert egy fél órával a megérkezésünk után megjött egy váratlan egyén, Julcsi, - szintén táboros - és remeket roptam vele, és barátnőivel is, egészen bele az éjbe. Aztán hazamentünk.
Ehhez a bejegyzéshez a legfrissebb koncertélményből merítek, egy olyan bandától, akik valami egészen különlegeset tettek, és tesznek le a magyar zenei életben. Magyar népzene és funky keveréke (ők ethno funknak nevezik). Nagyon egyedi, mindenkinek ismernie kéne. Egyik legjobb számuk, a Csángó Boogie következik (koncertről hamarosan):
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pihenés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pihenés. Összes bejegyzés megjelenítése
vasárnap, október 28, 2007
Lemaradások
dátum: 12:28 0 beszólás
Címkék: critcal mass, hétvége, pihenés, szórakozás, történések, YouTube, zenés videó
szombat, augusztus 25, 2007
BB (BalatonBuli) parto secundo
Na, hát ott hagytam abba történetem, hogy jó nagyon strandoltunk, röplabda és a szokásos. Aztán visszamentünk a telekre, ahol felkészültünk a sütéshez (Lecsó!), beszélgettünk, iszogattunk és a többi hasonló tevékenység.
Tervbe volt véve egy jó nagy berúgás - legalábbis ivászat - amiből maradt: egy pohár eperturmixvodka megivása.
Itt a társaság már kettévált, lányok el pletykálni, mi néhányan pedig az asztal körül beszéltünk sok furcsaságról. Én szívem szerint összetartottam volna a társaságot, de vállamon pihent Conny feje már, akit nem nagyon volt gondolatom felrázni azzal, hogy megmozdulok.
Nos.. most jön az elbeszélés kényesebb része. Szentelek is neki egy teljesen új bejegyzést majd.
Szóval, másnap lett hirtelen... Lementünk még kicsit partra, rendet raktunk, aztán haza és hogy mi volt? Olvass feljebb.

dátum: 05:30 0 beszólás
hétfő, augusztus 20, 2007
Sziget 2007
No, mégiscsak elmentem. Egy napra, s nem többre. Tool volt a kiszemelt koncert ugye, de sajna nem jött össze a kijutás, de végülis nem sajnálom, mert jól, sőt, remekül éreztem magam. Részleteket nem írok, mert annyira nem érdemes. Aki volt kint, tudja, milyen.
Teljesen felesleges szaporítani a szót. Inkább írok mindjárt egy jó kis balatoni buliról :)
Teljesen felesleges szaporítani a szót. Inkább írok mindjárt egy jó kis balatoni buliról :)
dátum: 12:32 0 beszólás
szombat, augusztus 11, 2007
Bius-nap
Nohát, ma munka utánra meg lett beszélve végre egy találkozó rég nem látott ismerősömmel, Biankával (mostantól Bius).
Hát, ötletek terén néha kicsit szűkös vagyok, ezért elmentünk a mindig megbízható Californiába - bár most nem kávéztunk, hanem smoothies-oltunk. Ez ilyen jégkása, finom, de azért nem az igazi. Inkább az eheti Irish Nut Caffé.
Azt kétszer is ittam, mint reggeli üdítő. Jól is esett, főleg szép lassan lesétálni Király utcai megállóig, egy cigit szívva, amiről persze mategnap megint leszoktam - egy hét alatt két doboz, megijedtem. No, de egy kicsit letértem a járt ösvényről egy szintén jártért.
Szóval, Bius meg én rég találkoztunk, ezért jó sok beszéd folyt ki a szánkból a másik füle felé. Leginkább persze inkább a hölgy mondta és mondta, de én sem voltam rest. Nem mindig legalábbis. De azért inkább hallgattam, merthogy Biusnak komoly kapcsolati bajai merültek fel, ezeket kellett elcsitítani, meghallgatni, megértően bólogatni.
Tudnivaló, hogy a leányzó (ő is olvassa ezt, ezért csak őszintén mondom (: ) kicsit lüke, ezért nagyon jó sok hülyeséget tudunk összehordani ketten, így a három óra, amíg voltunk csak repült.
Californiában voltunk egy 20 percig nagyjából, ahonnan Margitsziget felé vettük a villamos útját fejenként egy doboz serrel felszerelkezve - ami sem hideg sem habos nem volt, gyalázat. Persze Mörfi lesújtott ránk (is), amint kényelmesen leültünk villámok kezdtek el fejünk felett vágtatni a messze égbolton keresztül. Gyorsan felpattantunk, majd jobb ötlet hijján Holdudvar felé indultunk, amit kicsit puccosnak találtunk, be se mertük tenni proli lábainkat.
Inkább elnéztük,hallgattuk a közelben imprompto felállt kis dobegyüttes, ami valójában konga, és tűzlabdások produkcióját az esőben. Hangulatos volt, annak ellenére, hogy a labdások nem igazán akartak együtt mozogni, vagy a zenére.
Mivel kicsit megéheztünk, úgy véltük, hogy a Pizza Hut (vagy Hát, kiejtéstől függő) jó hely lesz lakmározni.Fel BE is szálltunk a Combinóba, ami elfuvarozott a Király utcáig, ahol inkább a KFC mellett tört kardot Bius, mivel ott gyorsabb a kiszolgálás, hisz az idő homokja kifogyóban volt, mert a Volán nem vár, elindul már, és ahogy a dal megy tovább. Ettünk csipős csirkemellet (lehetett volna kínai is, finomabb lett volna) menüben. A krumpli hideg volt, a kóla bugyogástalan (ez ma kísértett?), legalább a csirke csípőssége volt csúcs.
Evés után beszélgettünk még sokat, leginkább kapcsolatokról, megosztottuk búinkat, jóságainkat.
De sajnos, mint mindennek, ennek is végeszakadt. Elkísértem még az Árpád hídhoz vissza, ahol végülis nem Volán várta, hanem egy másik pasi, aki a semmiből tűnt elő egy jó nagyterepjáróval családi autóval. Aztán én is hazamentem. Remek kis befejezése volt ez a hétnek, csak még mindig túl rövid. Gyakrabban kell találkozni (: (igen, ez célzás volt)
Hát, ötletek terén néha kicsit szűkös vagyok, ezért elmentünk a mindig megbízható Californiába - bár most nem kávéztunk, hanem smoothies-oltunk. Ez ilyen jégkása, finom, de azért nem az igazi. Inkább az eheti Irish Nut Caffé.
Azt kétszer is ittam, mint reggeli üdítő. Jól is esett, főleg szép lassan lesétálni Király utcai megállóig, egy cigit szívva, amiről persze mategnap megint leszoktam - egy hét alatt két doboz, megijedtem. No, de egy kicsit letértem a járt ösvényről egy szintén jártért.
Szóval, Bius meg én rég találkoztunk, ezért jó sok beszéd folyt ki a szánkból a másik füle felé. Leginkább persze inkább a hölgy mondta és mondta, de én sem voltam rest. Nem mindig legalábbis. De azért inkább hallgattam, merthogy Biusnak komoly kapcsolati bajai merültek fel, ezeket kellett elcsitítani, meghallgatni, megértően bólogatni.
Tudnivaló, hogy a leányzó (ő is olvassa ezt, ezért csak őszintén mondom (: ) kicsit lüke, ezért nagyon jó sok hülyeséget tudunk összehordani ketten, így a három óra, amíg voltunk csak repült.
Californiában voltunk egy 20 percig nagyjából, ahonnan Margitsziget felé vettük a villamos útját fejenként egy doboz serrel felszerelkezve - ami sem hideg sem habos nem volt, gyalázat. Persze Mörfi lesújtott ránk (is), amint kényelmesen leültünk villámok kezdtek el fejünk felett vágtatni a messze égbolton keresztül. Gyorsan felpattantunk, majd jobb ötlet hijján Holdudvar felé indultunk, amit kicsit puccosnak találtunk, be se mertük tenni proli lábainkat.
Inkább elnéztük,hallgattuk a közelben imprompto felállt kis dobegyüttes, ami valójában konga, és tűzlabdások produkcióját az esőben. Hangulatos volt, annak ellenére, hogy a labdások nem igazán akartak együtt mozogni, vagy a zenére.
Mivel kicsit megéheztünk, úgy véltük, hogy a Pizza Hut (vagy Hát, kiejtéstől függő) jó hely lesz lakmározni.
Evés után beszélgettünk még sokat, leginkább kapcsolatokról, megosztottuk búinkat, jóságainkat.
De sajnos, mint mindennek, ennek is végeszakadt. Elkísértem még az Árpád hídhoz vissza, ahol végülis nem Volán várta, hanem egy másik pasi, aki a semmiből tűnt elő egy jó nagy
dátum: 01:36 0 beszólás
Címkék: pihenés
péntek, augusztus 03, 2007
Megjártam Miskolcot
Ahol engem halálra fogásztak a három nap alatt, amit ott töltöttem. Sajna a fogaim krétás jellegűek, ami röviden azt jelenti, hogy bármit teszek, védem őket, babusgatom, mégis rövid időn belül ígyis és úgyis szanaszét romlanak. Ami nem jó.
Öt darab fogam lett be-, vagy áttömve. A legjobb az egészben a lidocain, mikor nem érzed az ínyed, érje hideg vagy meleg. Ilyenkor szeretem csócsálni. Na de elég a dentalizálásból, inkább arról fogok beszélni, hogy mennyire jó dolgokat csináltam MÉG.
Hát ugye rokonoknál voltam, a kiterjedtebb família nagy része, már akikkel kapcsolatot tartok, ugye Livi?, leledzik.
Ott van például nagyanyám testvérének férje (anyám keresztapja, énnekem ... nagynagybátyám?), Bandi, aki vadász és e mellé remek szakács. Húgommal ettünk sok vadat, halat s mi jó falat. Kivéve a hal részét.
Szalonnáztunk, aztán füstölt kolbász. Másnap vaddisznó, rákövetkezőn pedig csirkeszárny. Szerintem most pluszban vagyok kilóilag.
Ezeken a szociális eseményeken kívül valójában másod-unokatestvéremmel kockultunk, számítógépeztünk, filmet néztünk és a többi, de még itt a maradék nyár, hogy elmenjünk majdan egyszer barlangfürdőbe és a többi wellness-t kergetni, ráugrani és jól megdagonyázni abban.
Miskolcon a cigányok még mindig ijesztően sokan vannak.
Jó kis három nap volt, nagyon élvezve volt. És most vissza a zúzdába.

dátum: 18:33 0 beszólás
csütörtök, július 19, 2007
A hétvége utáni időkről...
iszont! ami jó hír, hogy Potterhétvége után egy hét szabadság, pihenés, úszás, ismerősökkel újraismerkedés. Aztán pedig elképzelhető, hogy még több szabad idő, ami már nem olyan megnyugtató, de majd lesz valahogy.Amúgy úszás azért, mert remélem kapok kölcsön ilyen bérletet be a Külker Parkba, ott fogom égetni a kilókat. Úszni szeretek, mert még kiskölök koromba rendszeres úszásoktatást kaptam, nem kizárólag az általános iskolában, hanem még külön is a Rege Hotelben.
Azóta reflexszerűen megy a gyors-, mell-, hátúszás, mindig figyelek a karomra és tenyeremre. Félelmetes, mennyire meg tud ez maradni. Ugyan úgy érvényes ez, mint az ismert biciklis mondás. Csak jobb úszni, mert szeretem nagyon a vizet. Inkább az, mint koszos, piszkos utak.
(apróhirdetés rész: ha van azért valakinek ismerőse, aki eladná ócsón city-jellegű bringáját, keressem meg!)
Hamarosan jön a Sziget is persze, még mindig nem tudok semmit arról, hogy most megyek-e, van-e jegyem, mert nem hallottam vissza a Dóritól. Ha nem lesz, akkor kimegyek egy nap, méghozzá a Tool-ra. Progresszív elborult metál for the világ!
Meg van nyílva a bankszámlám! Nagyon örülök. Hamarosan lesz kártyám is, amiről naná, hogy lesz kép. Je je je.
No és mivel tudom, hogy senki nem szokta nagyon nézegetni se a del.icio.us-t, se a Google Reader megosztást, ezért inkább idelinkelem ezt a királyságot. Ez egy megrendelésre kapható takaró/lepedő, de ami jó rajta, az a motívum, motívumok! ROCK ON! Kár, hogy $700-tól indul.
dátum: 23:01 0 beszólás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)