A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közszolgálati közlemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közszolgálati közlemény. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, szeptember 11, 2009

Infarktus

Felébredtem. Üvölteni akartam. Nyöszörgés se jött belőlem. Kitapogattam a
villanykapcsolót. Rám ragadt a lepedő. A fény sem volt igazi. Mintha rám pakoltak volna
valami betontömböt.
Fel akartam állni. Kimenni vizet inni. Megnyugodni. Nem voltam képes rá. Valahogy
kiestem az ágyból. A hányinger fokozódott. Rázott a hideg. Elöntött a forróság. A
fürdőszobáig csak egy méter.
Órákig tartott. Vakítottak a fehér csempék. A víz jó volt.
Szünet.
Feküdtem a linóleumon. Büdös volt. A saját szaromban feküdtem. Be is pisáltam. A
fájdalom csökkent. Megkapaszkodtam a kád szélében. Csúszott a kezem. Felálltam. Nem
én voltam. Minden eltorzult. A méretek, a színek.
Telefon.
– Azt hiszem szívrohamom volt.
Bemondtam a címet. Az ajtóhoz vonszoltam magam. Nem emlékszem, hogy nyitottam
ki.
Emberek jöttek be. Hordágy. Műszeres táska.
– Elvisszük a kórházba!
Tiltakoztam. Így nem. Szarosan, büdösen nem.
– De így. Láttak már ott olyat.
Tiltakoztam. Az egyik megszánt. Besegített a kádba. Leöblítette rólam a mocskot. Nem
szánalomból. Nem akarta a mentőt összeszarozni. Öklendezett. Én is. Kapaszkodtam a
nyakába. Köntösbe csavart. A liftbe nem fért be a hordágy. Kétfelől tartottak.
Sziréna üvöltött. Egy szúrás a karomon.
Szünet.
–- Jobban van?
Hideg, éles, magas hang. Nővér.
– Nem.
Bip bip bip. Meztelenül feküdtem. Katéter, infúzió. Drótok a mellemről a géphez.
– Kórházban van.
Naná, hogy ott. A szívem állt meg, nem az agyam.
– Szólok a doktor úrnak.
Oldalra néztem. Két letakart vénember. Az arcuk zöld.
– Hogy van?
– Remekül.
– Az jó! Infarktusa volt.
– Gondoltam.
– Szerencsére csak kis területet érintett.
Erre mit mondjak? Hurrá? Hallgattam. Sorolta mit ne csináljak.
– Ma még itt marad! Holnap áttesszük egy másik kórterembe.
– Nem maradok.
– Nem kérés volt.
– Azok ott már meghaltak. Nem maradok.
Felültem. Nem ment könnyen.
– Ne csinálja! Nem szabad még!
– Saját felelősségre?
Fiatal doki. Egész jóképű. Sovány, szép szájú. Az arca lüktetett. Nem akart elengedni.
Én kínlódva követeltem. Nem volt választása. A nővér is megsértődött. Kitépte a katétert.
Fájt a pöcsöm. Nem vágtam szájon. Kellett volna.
Telefon. Gyertek értem. Már tudták mit történt. Az egyik eljött. Hozott ruhát. Útközben
kiváltotta a tablettákat. A másik kitakarított. Már nem volt büdös. Körülnyüzsögtek. Kaja..
Párna a hátam mögé.
Egy cigire vágytam. Kávéra. Nyugalomra. Rá.


Egy barátom műve. Részlet. Jelenleg kiadót keres. És igen, az egész ilyen baromi jó.

szerda, július 22, 2009

sok írás elé

Na, mivel úgyis csak fekszem nagy semmitevések közepette a kórházban, egyes egyedül szerencsémre, rengeteg időm van, hogy olyasmikről írjak, amik mindig kimennek a fejemből és/vagy az időm kevés. Vagy csak elbaszom céltalan netezésre – ami az én jó szokásom.

No, összesen x darab bejegyzést akarok írni, témákról, amik érdekelnek.

Először is egy kérdés a nagyérdeműtől. Van-e valakinek ismerőse, barátja valamilyen könyvek kiadásával foglalkozó helynél? Kaptam egy barátomtól egy kéziratot, és segíteni szeretnék kiadni. Mert nagyon jó. Előre is köszönet, nagy.

hétfő, június 22, 2009

Közszolgálati közlemény: ELADÁS MEG AJÁNDÉK

Szóval, nagytakarítás: rengeteg lapozgatós kalandjáték könyv került elő, és meg akarok szabadulni.

Akinek kell valamilyen, jelentkezzen. Címeket beírni lusta vagyok.

Ugyanitt eladó SPD-SL pedál és hozzá való 46-as cipő. Pedál eléggé karcos állapotban, de megtisztítom becsülettel. Cipőn kicsit elkopva a pedálkattogó izé, de használható és nagyon kényelmes.



hétfő, április 27, 2009

Bel-Buda és a kerékpárosok

Hejhó budai bringáspajtások!

Felhívást intézek minden olyan II., I. kerületi, és úgy általában bel-budai bringás felé, aki szeretné tenni kerületének bringás irányú fejlesztéséért, írjon nekem.
A kezdő lépéseket hamarost megtesszük.

Jaj, és ne feledj belépni a Magyar Kerékpárosklubba is, hiszen egy kis ágacskája vagyunk, mely hamarosan rügyet bont – éljen a költőiség!

Addig is ragmeg :)

vasárnap, április 12, 2009

Hetes darab nap!

Jaj, kedves fele- és barátaim! Már csak 7 nap van hátra a tavaszi Critical Massig! Örömujjongás, hejehuja :)

Mindenki megjelenésére kötelezően számítok.

kedd, március 24, 2009

upc kérdés

Van itt közületek, aki UPC-s? Esetleg volt UPC és T-s is? Netszolgáltató váltás előtt állok, és nem tudom, merre menjek.

UPC-ben szimpatikus a hűségidőmentesség és a sebesség (10 fucking megabit???), meg az ár sem vészes. VISZONT úgy hallottam még anno, hogy a csakis legális dolgokat letöltő programokat visszafogja néha.

Nos?

hétfő, március 16, 2009

Google adsense

Külső hirdető cégeket is használunk hirdetéseink megjelenítésére, amikor meglátogatja webhelyünket. Ezek a cégek felhasználhatnak egyes adatokat (nem használhatják fel azonban nevét, e-mail címét vagy telefonszámát) ezen vagy más webhelyen végzett látogatásáról, annak érdekében, hogy megfelelő (és Önt érdeklő) hirdetéseket biztosíthassanak. Ha további tájékoztatást szeretne kapni erről a gyakorlatról, és annak lehetőségéről, hogy a vállalatok ne használhassák fel az információkat, kérjük, kattintson ide.


Google írt, hogy ezt vagy valami hasonlót dobjak ki. Full disclosure.

szombat, március 14, 2009

párnacsatázz

Április 4. Duna korzó, Vigadó előtt.

Aki ott volt, azért, aki nem (mint én), azért.

Szervezi a Negyedik Köztársaság.

sidenote: vicces volt, hogy facebook-os eseménymeghívót előbb kaptam meg, mint a szervezők hivatalos levelét.

hétfő, február 16, 2009

A nagy ötlet

Tegnap este munka után hirtelen felindulásból elmentünk négyen, a csipetcsapat (Károly, Orsi, Ádám és én), egy kis munka utáni pihentető sörözésre (nem kell nagy alkoholizálásra gondolni, három sört ittunk). Utána általában Orsinál pihenjünk ki magunkat, mert ő egyedül nem lakik a világ végén.

Általában ott mindenféle világmegváltó dolgokról beszélgetünk teljesen véletlenszerűen, sörutóhatásként (ehhez az estéhez kötődik egy nagyon mókás beszólás: „Károly, most már komfortos az orrodnak?” Na jó, utólag talán nem annyira vicces. Ott az volt :)).

És akkor itt jött egy remek ötlet, mert blogokról volt szó, hogy az milyen nagy sutaság – nem az én álláspontom –, és a többi. Aztán Károly megszólalt, hogy lehetne akkor egy Arriba blog. ÉS TÉNYLEG. Így hát prezentálom: Arriba, the blog. Még nem tudom, mi lesz rajta, mi legyen, érzékelem, mi lehet és nem. Vagy az egészet beszüntetjük holnap. Kollaborálás legyen.

Nem biztos, hogy sokáig él eme dolog, de a remény hal meg utoljára, hogy ez egy jó ötlet, és támogatható. Néha nézzetek rá, hátha jó lesz. Ja, és gyertek ma meg holnap, kedvezményes születésnapi hét.

Ma például félárú burrito nap volt, jöttek a népek rendesen. Sok visszatérő törzsvendég (Tom, Octavio, stb.), de rengeteg újonc is, kik kíváncsian ették meg életük talán első burritóját (a Burger Kinges akármi nem számít). De úgy sokan, hogy már az ajtónál kanyarogtak vissza, és még jöttek és jöttek. Szerencsémre olyan flow élményem volt, hogy egy kicsit sem idegeskedtem (na jó, az első órában talán), gyors voltam, precíz és kedves. Remek érzés volt. És szombaton akciós margarita? Álom lesz este dolgozni, direkt akkora kértem magam.

Na, úgy érzem, elég sokáig nyújtottam ezt a bejegyzést rétest, elkalandoztam össze és vissza szokáshoz híven. Jó éjszakát kívánok nektek gyerekek. Ma pihenek, nem dolgozom :)

ps.: sürgős szükségem lenne szkennerel rendelkező kispajtásra! Még ma, legkésőbb holnap. e-felvételi.

péntek, február 13, 2009

RSS egyszerűen

Kitettem oldalra könnyű RSS feliratkozási lehetőséget. Hogy mi az RSS? Olvasd el itt, vagy ha jó vagy angolból, nézd meg a kisfilmet. Tegyük fel, hirtelen rám jön a tíz perc, és megírok egyszerre vagy tíz bejegyzést. Ha olvasót használsz, csak a frissek jelennek meg, nem kell oldalakat lapozgatnod, várakoznod.

Én kis saját megjegyzésem a magyar leíráshoz, hogy nem a programot ajánlom, hanem a fantasztikus Google Reader oldalt. Már nem csak tartalomolvasó, hanem közösségi funkciók is szerepet kaptak benne – hírek, érdekes írások megosztása, megjegyzésekkel, stb.

Legyetek ti is jók, használjatok RSS-t! :)

Én már tudom, hol leszek idén áprilisban

Nem akarok ebből a blogból egy programajánló kisfüzetet csinálni, de ha már megyek, akkor nektek is megírom, hátha kedvet kaptok, és egy blogger találkozik olvasóival (mintha nem ismernélek mindannyiótokat személyesen :)) esemény keretében leutazunk Pécsre, az ez évi Pécsi Egyetemi Napokra!

Mert lesz, és így, hogy már van pécsi kapcsolat, meg is lettem hívva, hogy részt vegyek egy nem-olyan-bazi-nagy-fesztivál-mint-a-sziget mulatságon. És a fellépők listája elég impozáns.

Nézzétek meg ti is, és döntsetek. Megerősítő leveleket a szerkesztőségbe várok :)

vasárnap, február 08, 2009

Indul a következőőőő

This is it! Akik ősszel néztek bocin, hogy milyen suta dolog már, amire én és pajtásaim buzdítani akarjuk a népet, merthogy hideg van meg ősz, meg egyáltalán… na de várjunk, elhagytam, hogy mire.

HÁT BRINGÁZZ A MUNKÁBA! ismét április 6-tól május 8-ig. Ez évben először, de nem utoljára, újfent megküzdenek egymás ellen a cégek, hogy hol tekernek többet (biciklit).

Újdonság, hogy nem maradnak már ki az egyetemisták sem. ELTE vs. BGF és a többi. Jóóó lesz :)

Ne feledjétek. Bringázzatok! Egészségessé és fitté tesz :)

Tavasszal újra Bringázz a Munkába, április 6-tól május 8-ig.

kedd, január 20, 2009

Betegen update

Péntekig táppénz (first of my LIFE (:), addig sok pihenés és jólét. Dőzsölés. Olvasás, esetleg egy kis segítségnyújtó esszéírás.

Ha valakinek van valami jó forrása (ami nem Wikipédia) polgári engedetlenségről, esetleg saját beszámolót tud adni a magyar passzív "ellenállásról", annak örülnék.

Amíg beteg vagyok, legalább az összes betegségem elintézem. Szerdán Zugló, EEG lelet (szeptember óta vár rám – szar ember vagyok), kedden pedig elintézek egy gégészetet, egyéb gégészeti gondok miatt.

Egy a gonoszság. Pont akkor lettem beteg (péntek), amikor újra nyeregbe pattantam volna, mert már nem mínuszok vannak, eltekertem volna Pirossal a Toldiba (nem voltam mióta újra kinyitotta kapuit, pedig fogadalmat tettünk Ágóval, hogy odamegyünk jól), iszogatni valamit, ismerkedni a bringás-futáros szubkultúra tagjaival, erre ez van. MEKKORA SZOPÁS.

Nem baj, annál édesebb lesz hétfőn bevetni magam a sűrűjébe.

No meg… lassan kifizetem a MacBookot, így elkezdhetek gondolkodni a következő nagyobb terven, egy olyanon, ami már réges rég motoszkál bennem: a FIXI. Bizony, építek (építtetek, kerékfűzést és satöbbit a profikra hagyom – de annyit próbálok tanulni, amennyit lehet) egy saját örökhajtányt! Ááá, elképesztően csodás érzés lesz. Csak lenne már március. Bár február is jó, hiszen akkor derül ki, hogy saját, önálló lábra állok-e. És ha már dátum: JANUÁR 31 QUIMBY KONCERT A HAJÓN AMIRE MÁR JEGYEM IS VAN. Remélem Ágónak meg Nikinek is. Ha nem, morcos ork leszek.

Jaj, és még valami. Két levelet is kaptam. Egyik a Vodafonetól jött, már megijedtem, hogy máris számláznak, de csak egy üres csekket kaptam, biztonság kedvéért. Fuck you.
És a másik életem első ADÓBEVALLÁSA! Hát, úgy érzem, hogy mostantól nemcsak érzem, hogy a felnőtt világ része vagyok, hanem bürokratikus szinten is bizonyságot nyert. Hurréj for me. Adózok, hogy nektek legyen jólét, ingyenélő söpredék :P Meg nekem bringaút, remélem.

péntek, október 17, 2008

Közszolgálati felhívás

Ha valaki tud nekem személyi kölcsönt nyújtani kedvező hitelfeltételekkel, annak jelentkezését várom :P Az összeg kb. 280e Ft, mostani USD-HUF árfolyamot nézve, ami a jelenlegi gazdasági folyamatokat szemlélve erősen hajlamos a változásra...

IGEN, ENNYIRE AKAROM A MACBOOKOT BASSZUS :)
Ha tehetném, felvennék banki kölcsönt, de anyám most okosított ki, hogy szabadfelhasználásút csak fedezetre adnak. Az meg nincsen nekem.

vasárnap, október 05, 2008

Ami már nem aktuális

Ezúton is gratulálok Gyurinak, mert eladta a lakását!!! És végre kilép a sok ideje tartó status quojából.

Tapsvihar és csokor rózsák a színpadon.

hétfő, június 30, 2008

Közszolgálati közlemény!!!

Achtung, achtung! Egy ismerősöm el szeretné adni a lakását, és minden médiumot (így terrifikusan olvasott blogomat is) megmozdítom az ügy érdekében!

Szóval az adatok:
8.ker, Práter utca 56 - a Corvin sétány szélén, hamarosan megújuló városrészben. És nem, nem vészes környék :)
33 négyzetméter, központi fűtés, hatodik emeleten van. Részben felújított, parkra néző.
Ennyit a száraz tényekről. A lakás baromi hangulatos (ahogy most be van rendezve), egy embernek - talán kettőnek is, ha megfelelően picik - tökéletes. Irányár meg 7 és fél milla.

Képek:


Ugyanitt pécsi önkormányzati lakás keresendő, egyedi fűtéssel.

Még ugyanitt 70 négyzetméteres albérletet keres BP-n 5 lány, 70 négyzetméteren! (húbazdmeg, ez második olvasatra esett le, hogy nemjó :D)