A blogom elején beraktam egy érdekes személyiségteszt eredményét, egy kis kockát, ahol bizonyos részek nagyság mutatja, hogy bennem mekkora az az érték.
Nos, most ismét csináltam egyet, tegyük fel másfél évvel az első után. Az eredmény, az, hogy mennyit változtam, meglepett, de örülök is neki, mert úgy érzem, pozitívan.
Persze ehhez a leülepedéshez nem kellett volna teszt, mert egyre jobban figyelem meg magamon, ahogyan másképp állok a dolgokhoz, és úgy általában véve sokkal jobb a közérzetem, minden jobb. Ezért is blogolok ilyen sokat (:
Azt, hogy honnan-e folyamat.. talán Conny pozitív hatása? Mert más emlékezetes dolog nem nagyon történt nyáron. Vagy egyszerűen a hajam adja az önbizalmam. És én lészek új Sámson.
Na de, több mellébeszélés nélkül itt az újabb teszt, hasonlítsd csak össze a régivel.
szombat, szeptember 29, 2007
Személyiségteszt #2
dátum: 03:02 1 beszólás
Címkék: személyiségteszt
Ajánlom, olvassatok kötelezőt!
Én kis szubjektív felmérésemből a környezetem között azt szűrtem le, hogy a kötelező olvasmányok kötelezőségi mivoltukban taszító hatást gerjesztenek, sőt, vannak olyanok, akik büszkén, boldogan, balgán vállalják, mint tiszti rangjelzést, hogy ők még soha egy kötelezőt sem olvastak ki. Pedig, és most az egyszeri gimnazista, kire eme leírás illik, készüljön fel, VANNAK JÓ KÖTELEZŐK!
Vegyük példának Jókai Az arany emberét, amiről régebben is írtam, hogy jó. Ezért nem írom megint. De Az ember tragédiája sem rossz, sőt, beleásva magunk érdekes és jópofa filozófiai gondolatok vannak ott, csak a szöveg megfogalmazásán kell túltenni magunk. Segít, ha jól elképzeljük, mi is zajlik.
Most hirtelen nem tudok több ilyen gyors példát felhozni, de ne aggódjatok, nekem is kijutott a másik oldalból, azokból, amik nem tetszenek, de legalább el-, vagy beleolvastam - néhányukat, Faust még -, hogy legyen fogalmam. Bánk bán, Besterce ostroma, Iliász, Egri csillagok. Mind klasszikusok, de legalábbis kötelező tananyag, mégsem nyerték el tetszésem, nekem megfogalmazásban, témában nem illők.
Ezért is örülök annak, hogy egyre inkább a kortársak felé haladunk, első volt Kosztolányi Dezsőtől az Édes Anna. Rövid kis könyv, az én - Exit-nél kisebb könyvemben - 200 oldal. Viszont ahhoz képest, hogy tananyag, mégsem szívbajos. Az emberi életet, párosodást is, bemutató lélektani regény Annáról, a szolgálóról szól, aki (SPOILER: jelöld ki, ha olvasni vágyod a végét) az embertelen bánásmód hatására össze-vissza gyilkolja a családot, ahol szolgál. Külön érdekesség nekünk még a korabeli Budapest hangulatának leírása azután, hogy a tanácsköztársaság megbukott.
Sok szónak sok az alja, olvassatok, mert az jó. Én hamarosan egy Kundera regényt fogok forgatni, amit Kaffka követ majd. Aztán Móricz, de rá pont nem várok.
dátum: 01:49 0 beszólás
Címkék: ajánlás, könyv, kötelező olvasmány
Jövő hétvégém
Jó estét, vagy ami épp illik. Aki engem, mint dolgozó embert látni kíván, esetleg venne idegennyelvül könyvet, mindenképpen jöjjön ki október 5-e és 7-e között a Ráday utcába, ahol ismét könyves banzáj létesül, aminek színes-szagos forgatagába bekerülök én is, a bolt révén.
Ugyan úgy, ahogy múlt évben is. Múlt évben? Nem is, ebben, csak előző tanévben. Kicsit összemosódik már a dolgozásom. Már abban sem vagyok biztos, és még a Főnök, Gyuri sem tudja, mikor is kezdtem. A legvalószínűbb dátum május vagy április lesz. Lényeg, hogy relatíve régen.
Az eddigi három darab munkám közül így ez a legfontosabb, leginkább életbefolyásoló-jellegű. És végülis, jó kis bolt ez. Szeretjük. Szeressétek Ti is velem.
csütörtök, szeptember 27, 2007
Beauty for the Night
Tudom, hogy a blogom nagyobb része női, de én meg nem, így fogadjátok nagy szeretettel Ulya-t, aki nézésével öl.
dátum: 22:29 0 beszólás
Címkék: csaj, kép, moment of beauty
szerda, szeptember 26, 2007
Eddie Vedder - Hard Sun
Eddie Vedder (született Edward Louis Severson, a harmadik 1964 december 23-án) legismertebb a Pearl Jam-mel való közös munkája révén, ahol azon kívül, hogy ő az énekes, elég sok hangszert szólaltatott már meg (gitáron kívül [pár számok, amiket ő kezd: Man of the Hour, Corduroy, Elderly Woman, Rearviewmirror] ukulele, szitár, harmonika, tamburin), és különleges bariton hangja is eléggé felismerhető.
Családi háttere zavaros. Szülei válásakor tudta meg, hogy az, akit apjának hitt, csak mostohája, a valódi apja korábban meghalt. Ez a köztük fennálló viszonyt nagyon feszültté változtatta, ezért idővel elhagyta "apját", hogy anyjával és három (fél)testvérével éljen Chicago-ban - miután San Diego-ba költöztek korábban. Nevét is ekkor változtatta meg, anyja családi nevét átvéve.
1984-ben visszatért San Diego-ba akkori barátnőjével, és zenekari szárnypróbálgatásai mellett különféle állásokat végzett.
San Diego-ben kóstolt bele komolyabban a zenei életbe, lett tagja pár zenekarnak - RHCP feldolgozásokat játszó banda is volt közöttük. 1988-ban, 22 évesen lépett be a Bad Radio-ba, ahol megírta első igazi, máig is nagy becsben tartott és közönségkedvenc, számát, a Better Man-t.
Barátjától, Jack Ironstól (ex-RHCP) egy demókazettát kapott egy zenekartól, akik énekest kerestek. Erre énekelte fel az "Alive", "Once" és "Footsteps" dalokat. Stone Gossard-ot és Jeff Ament-et annyira lenyűgözte tehetsége, hogy lehívták Seattle-be stúdiózni. Így alakult ki a Pearl Jam korai felállása, és megkezdődtek a Ten album felvételei. A többi, mint ahogy sokszor mondják, történelem.
Vedder-t 2007-ben felkérték az Into the Wild filmzenéjének elkészítésével. Az album 33 perces lett, tele gyönyörű számokkal. A tizenegy számnyi fürtből szedek nektek most egy szemet, egy Indio feldolgozást. A dal címe: Hard Sun. Hallgassátok szeretettel.
[források: wikipedia és wikipédia - az egész szöveget szinte csak kifordítottam (:]
dátum: 16:25 0 beszólás
Címkék: életrajz, Pearl Jam, Zene, zenés videó
Metrókultúra alapszabály #1
Örömmel látom, hogy lassacskán kezd beleivódni az emberek fejébe a Nagy Britanniában már rég megszokott, ösztönös viselkedésforma, hogy a mozgólépcsőn a nemsietők - állók - ha már úgysem mozognak, álljanak legalább a jobb oldalra, ezzel is elősegítve azok haladását, akik nem akarnak türelmetenkedve álldogálni, vagy éppen sietős dolgukat intéznék.
Az is nagyon tetszik, hogy néhány médium, sőt maga a BKV is magára vállalta ennek a figyelmességnek propagálását. Nemrég például a Petőfi híradójának a végén hallottam a lánytól, hogy "a mozgólépcsőn álljatok jobbra" (lehet, hogy magázódott). A BKV pedig a mozgóaknában rakta ki a "Kérjük álljanak jobbra" táblákat.
Ilyenkor nekem jó, mert általában késésben vagyok, sietek, de nem tudok mindig mozogni, csak akrobata-mutatványokat bevetve.
Egyetlen problémás pont ezzel, hogy a lépcső csak legjobb (értsd sovány/vékony emberek) esetben bír kényelmes kétembernyi átengedőképességgel.
dátum: 16:09 0 beszólás
Címkék: bkv, közlekedés, metró, metrókultúra
kedd, szeptember 25, 2007
Napi gondolat
Az ágyban fekve ötlött eszembe, hogy a sziámi ikrekhez vajon külön iWiW oldal tartozik-e s a családi állapotuk lehet-e egyedülálló, vagy csak akkor, ha két párnál nincs több a lábuk.
Mai napom meg borzasztó volt. Reggel az ébresztő berregésére kelek, felállok, hogy lecsapjam és a koponyámba valamiféle elképesztő fájdalom hasít, megmozdulni lehetetlen, szemem kifele nyomódik, mintha belülről egy acélbetétes rugdosná.
Emiatt gyorsan visszafeküdtem, ahol mozdulatlanság miatt enyhülés következett be, de bemenni az oskolába nem tudtam, de legalább 2 óra körül, mikor felébredtem, már tudtam úgy állni, hogy nem robbant fel a fejem. Most már egész jó, így holnap ismét várhat a tánci tánci.
Ágoston pedig tegnap vett magának egy Sennheiser HD202-es fejhallgatót, és rájött végre ő is, hogy a Sennheiser-eknek párja nincs, ha minőségről beszélünk. Gyönyörű volt az a csodálatba merevedett fej, ahogy először rakta fel füleire a kényelmes párnákat.
Még engem is meglepett, mennyire jó a hangzása, de kitartok a CX300-am mellett (:
Nemrég viszont bekövetkezett egy kisebb változás életemben, ami révén örülök nagyon én. Hamarosan erről is írok.
dátum: 22:46 0 beszólás
Címkék: Nap kérdése, tényhelyzet, történések
hétfő, szeptember 24, 2007
Critical Mass2007 ősze
Hát megtörtént a nagy esemény, az Autómentes világnap, aminek szerves építőkockája a Critical Mass bringafelvonulás, mit én nagyon vártam már, mint az emlékezetes.
Sajnos az emelkedést várók csalódtak, mert a tavaszi 50.000 helyett csak 35 ezren jelentünk meg, hogy bringaútra és hasonlókra irányítsuk a köz figyelmét, de szerintem nem olyan húsbavágó problematika ez.
Tudni lehetett azt is, hogy a hídlezárás és hasonlók miatt rövidített lesz az útvonal, no meg az Andrássy is le volt foglalva mindenféle szórakozásra, rendes fűvel volt legöngyölve a kemény és embertelen beton, ezáltal teremtve találkozási pontot Budapest lakosai, és a magányos út között.
Biztos szép volt, én ebből semmit nem tudtam.
No, hát Ágostonnal raktam meg, övétől kölcsönbicaján, mint tavasszal.
Mivel ezen a CM-en már magunkra vállaltuk a szervezés nehéz feladatát, ezért mi már egy órakor, a kritikális masszát jóval megelőzve, lent ejtőztünk az ELTE infókar előtt, a zöld gyepen. A 8 kilométeres utat 15-20 perc alatt abszolváltuk, ez BKV-val kb. 20-25 perc lett volna, nyertünk vagy 10 percet (:
Kellemes, meleg idő fogadott, szerencsére semmit eső még csak a lehelettét nem legyintette felénk, no meg az egész környék olyan laza, feelgood hangulatban úszott, mint egy jó nyári délután. És persze gyönyörű volt a gyep telehintve, mint játékos kis szirmokkal, rikítózöld pólós emberekkel, amiket dobozból osztogattak egy Mátyás fejében a főszervező emberek.
Egy kevés - háromnegyed órás - várakozás és pihengetés után elkezdődött az eligazítás, ami a papírlap felolvasása volt viccesen ("árpádsávos kordont kaptok" és hasonlók, de inkább ott volt jópofa, nem átírva). Aztán a négy felelős (budai oldal, Lánchídtól Bajcsyig, stb.) elosztották maguk közt az emberiséget spontán önszerveződéssel ("ide menjen 50 ember"), ahol mindenki specifikus helyszínt kapott, amit be kellett védenie.
Mink kiválasztottunk magunknak a Parlamentnél az Alkotás utcát, mert Ágoston nézni akarta közben a tüntetőket - hiába, mert senki nem volt ott.
Mivel azt hitték a szervezők is, hogy az lesz egy bajos gócpont, ötünket küldtek egy kétemberes feladatra, ezért nem volt valami nehéz. Odatekertünk, felállítottuk a kordont és néha átengedtük a gyalogosan közlekedőket. Az izgalom annyi volt, hogy egyszer egy csajnak kiment a hátsó kereke, és a mi segítségünk kérte.
Aztán, mikor már a vége közeledett, ránk kiáltottak a szervezők, hogy PAKOLÁS. Pakoltunk, és tekertünk gyorsan, hogy odaérjünk a nagy össznépi emelésre. Sikerült, és bár a Nagymező utcában valamilyen zsidóünnepély volt, zenekar haknizott, ezért torlódás alakult ki, az út nagy részét mégis gyorsan tettük meg. Külön öröm volt a Király utcán száguldani 30-al, cikázgatni a ritkás tömegben.
Kiértünk a Városliget térre, dugig tömve emberekkel - én akkor még azt hittem, többen vagyunk, mint áprilisban. Kb. 1 perccel előztük meg a fél hatot, rögtön emeltünk.
Aztán nem kóricáltunk össze-vissza, rögtön nekivágtunk a Gödörnek, mert az volt a terv, hogy beülünk hideg sörökkel, és megnézzük a Deákos extrém bringát..
Persze az egész borult, mert Ágoston anyjának aznap volt a születésnapja. Csak beültünk egy sörre, ELŐSZÖR A GÖDÖRBEN! - hangulatos hely, aztán tekertünk haza.
Adrienn volt olyan kedves, hogy meginvitált a kisebb összejövetelre, Sanyi is ott volt, hangulatos kis evészet, beszélgetés. Jó volt. Aztán irány a haza, ahol várt egy megérdemelt pihenés, mert a lábam és egyéb testrészeim fájása nagy volt, de az soha nem baj, mert CM a legjobb dolog. Jövő tavasszal ugyanmegint! Gyertek Ti is! (kivétel az, aki most is volt, az az egy darab lány (:)
Képeket megszerzem Ágostontól, és meg is osztom a nyájas olvasóközönséggel. Útvonal pedig itt. A zöld.
Viszont, Sziszinek hála már nem nagyon kell kölcsönbringát használnom, merthogy lomtalanításon nekem adta az egyik már nem használt cangát, amit ma vettem át a szervízből. Most örülök a fejemnek nagyon (:
talán Zeo switch to bringa-lifestyle!
(amúgy nem csak bringát kaptam, hanem egy nagyon fajin kis bőrkabátot, amit rámöntöttek. És annak is örülök.)
dátum: 20:00 2 beszólás
Címkék: bicikli, budapest, critcal mass, felvonulás
szombat, szeptember 22, 2007
Bezáró ZP
Na szóval, pénteken mentünk le úgy egynéhányan, az iskolából, hogy még táncoljunk és igyunk és ittasan táncoljunk, mert úgy könnyebb és felszabadultabb - nekem biztos, akinek ritmikai érzéke a negatívban pihen.
Nagyon jó kis szórakozás volt mindnyájunk részére.
Hát, az este többi része, ami kívül esik mind táncoláson, mind ivászaton kívül, arról sokat nem szeretnék írni - ezért is vártam ennyit az írással, hogy picit nyugodtabban szemléljen az aznapi dolgokat.
Találkoztam valakivel, akivel nem kellett volna, de azt, hogy nem is szerettem volna, nem állítom már olyan bizonyosan. És aztán dolog követte a dolgot.
Szóval, a Zöld Pardonhoz ismét kétértelmű emlékek fűznek, de ezek feloldódnak a nemrégi események tükrében.
dátum: 21:45 0 beszólás
Címkék: buli, szórakozás, zp
szerda, szeptember 19, 2007
Reggeli horror
Amúgy nagyon készülünk a szalagavatóra, lányok már szinte mind tudják, mit fognak felvenni selyemtestükre, hogy mennél ragyogóbban nézzenek ki ... majd januárban. A fiúk is készülnek ahogy tudnak, mi hárman például hétfőn voltunk frakkokat nézni, amiket le is foglaltunk. Csudaszépen néztünk ki, főleg cilinderben. Én nagyjából úgy, mint Slash, amiről képet is kaptok, örüljetek majd ti is.
Szerencsére már készülnek ránk a boltosok, bár van egy, ahonnan majdnem kitiltottak minket, mert hogy képzeljük, hogy csak úgy sétálgatunk fel s alá miközben a lányok próbálkoznak. De legalább a csaj, aki segített (inas?) nekünk kedves volt s jó fej, ezért Ágoston furcsa indíttatásból elhívta őt is, lássa, milyen szépen áll a lányokon a ruha, amit Enikő (merthogy így hívják) örömmel vett. Később megtudtam, ő a tíz ember egyike, aki ismeri a Cowboy Bebop-ot. Hihetetlen.
Én most abbahagyom ezt, és készülődöm. Indulni kell lassan, meg még reggelizni is. Ja meg felöltözni, mert ezt egy törülközőben írtam, ami, mint remélem mindenki tudja, a LEGFONTOSABB tárgy egy ember kelléktárában.
6 óra lesz. Hajóvonták találkozása tilos. A híreket Buliczka Csilla, kedvenc hírbemondóm mondja-e be a cafén? (Edit: Sajna nem)
dátum: 04:48 2 beszólás
Címkék: iskola, készülés, szalagavató