hétfő, január 28, 2008

Szalagavatók

Ugye még volt régebben a Szilviéké január 13-án, szerencsétlen módon egy vasárnapon, de attól független remek hangulat volt. Ez is a Körcsarnokban volt, szépség meg minden. A keringő közel 100 emberrel pedig fantasztikus, csodálom a tánctanárt, aki egy ekkora társulatot be tud koreografálni. Nálunk 30 emberrel szinte nem is sikerült.
Visszatérve, szép volt, jó volt. Aztán afterparty a Vogue állóhajón. Hát igen, abban a kevesebb, mint egy órában nagyon jó volt, de hát másnap hétfő, és iskola. Menni kellett. A pluszpoén, hogy nem is mentem be, szóval értelmetlen volt elmenni alapból.

Aztán most pénteken tartottuk a mi szalagavatónkat, kicsit meghittebb (szebb szó arra, hogy olcsóbb) környezetben, a Veres Péter Gimnázium aulájában. Sok sok kedves ismerősöm eljött, ahogy én azt szerettem volna, nagyon jó érzés volt ott tudni őket, akik így sokat jelentenek nekem. És persze anyám, nagyanyám is. Húg nem (nevünkön kívül csak a lakcím közös, minden egyéb kapcsolódási pont megszűnőben).
Mit is lehet írni egy szalagavatóról? Mivel mindenki nagyon feszült és ideges volt, ezért az öltözőben elhelyezett stratégikus palackokból fogyasztott lélekerősítők jelentettek megnyugvást. Ezekkel a segítségekkel egyes emberek többet éltek, mint mások. Én inkább kevesebbet, mert nem akartam, hogy úgy végezzem, mint a Rejtő Bence osztálytárs, akinek az egész ceremónia kiesett. Szóval pár korty Fütyülős (hogy ez milyen finom) elég volt, hogy keringésnél, szalagtűzésnél ne izguljak apróságokon.
A műsor felénél jöttünk mi a szalagtűzéssel, bár előtte még leadták a képvetítést, ami keserédes, mert visszatekintéssel összekapcsolódott a búcsúztató szerep is. Miután lepergett a stáblista, felmentünk a színpadra, hogy megkapjuk az igazgatónői lektűrt és a szalagunkat. Én ki lettem emelve, mint örök rebellis elem. Ezt eddig is tudtuk. Levonultunk, aztán egy ének (Oasis Wonderwall) általunk, azután pihenés idegesen rohangászós átöltözés, hogy kész legyünk a keringőre.
Amit, bár minden baljós előjel megvolt, mégsem rontottunk el - annyira. Első körben Nusi beakadt a mikrofonállványba (most még megkönnyezi, ha felhozzuk, de közben nevet. Érdekes lány :) ), így egy kicsit elcsúszott a számolás, másodiknál pedig már olyan jó kedvünk volt, hogy széjjelkacarásztuk az egészet, de azért figyeltünk, hogy ne rontsuk el. Miután lementünk mi fiúk másodszorra is, mint egy őrjöngő tömeg egymásnak rohangálva üvöltöztünk. Hogy miért, az homályos. Ezután még egy harmadik előadás volt, ami átváltott a kérjük fel a szüleinket táncba. Meg az ismerősöket, és akit akarunk. Így 5 lánnyal sikerült táncolni, nagyon jól éreztem magam.

Elpakolás, és indultunk az afterpartira. Stay tuned, majd megírom azt is ;) //

0 beszólás: