egy lány története

No, ez egy full disclosure bejegyzés lesz arról, akitől azt a szomorú búcsút intettem szerdán.

Ugye megvettem a repülőjegyet Sziget után, augusztus akárhanyadikán. Egy ismerősöm segítségével lejutottam a SZIN-re (Szegedi Ifjúsági Napok) dolgozóként. A Magyar Kerékpárosklubnál dolgoztam mint önkéntes. Nagyon kellemes volt, jó hangulat és társaság, koncertek, stb.

A Zöld Szín-téren voltunk egy rakás egyéb nonprofit csoporttal (Greenpeace, Amnesty, Fair Trade és a többi). Rögvest mellettünk az Amnesty. Sajnos teendő nem sok akadt, így mindenki jól összebarátkozott a környéken egymással. Így találkoztam harmadik napon Macival (nektek Dorottya :), aki az Amnestynél „dolgozott”. Gyakorlatilag végig játszottunk, beszélgettünk. Olykor-olykor egy sör is lecsúszott. Rögvest megtetszett a lány, aranyos volt, stb. El is kértem a számát nagy merészen egy jövőbeli budapesti kávézás végett – bár akkor már tudtam, hogy az időm itthon meg van számlálva.

Utolsó este össze-vissza csapongtunk, akkor még külön. Én kikötöttem a Tesco Discon, egy magyarok csinálta zenei istenségen. Indie zenék, stb. Jóság. Nem voltam nagyon ittas, éppenhogy 0 forintra jöttem ki, de gondoltam jó ötlet lenne felhívni Macit, jöjjön és mulassunk együtt.

A végére meg is érkeztek, Ő és Szandi, de sajnos pont az utolsó számra. Mindegy, vége volt és midenki fáradt, úgyhogy leheveredtünk a földre, cigizgetni és iszogatni. Egy elég kellemetlen kopasz pasi elkezdett nyomulni Macira, aki kínjában azt találta ki, hogy mi ketten egy pár vagyunk. Egyik dolog a másikhoz vezetett, első csók és aztán a többi. Nagyon kellemes meglepetés volt. Ezután az este ment ahogy ment, találtunk egy afterpartit meg egy dolgozói bulit is, végig együtt. Aztán összeveszett velem valamin, „szakítottunk” és mindenki ment haza.

Pár nappal később van, immár Budapesten. Próba szerencse, írok neki, hátha van kedve találkozni. Volt. Dolgoztam, de amint végeztem rohantam az Irish Catba. Ott találkoztunk, és szerencsémre nem volt ellenne, hogy további csókok és hasonlók legyenek :)

Aztán ritkásan találkozgattunk, egy héten egyszer :) és minden jól ment. Aztán elkezdett hiányozni, ha nem voltunk együtt. Jött egy hét, mikor a műtétje miatt nem találkoztunk. Majd meg bolondultam. Aztán az utolsó hetemen minden nap találkoztunk, ott aludtam, elképesztően jó pár nap volt. Aztán jött a szerda, könnyek és szomorúságos búcsúzás.

Most pedig a táv nagy, így megegyeztünk, hogy mind a ketten lehetünk mással, de csak módjával :) A lényeg, hogy hiányzik nagyon. That's my story.