A dolgok, amik velem voltak

Egyik olvasóm undorítónak titulálta nemírásom, ezért tisztára mosom magam. Tényleg azért nem írok, mert unalmas dolgok SEM történnek nagyon velem, kivéve, hogy:

Volt egy találkozó, táborosokkal, mert kikkel másokkal, de még előtte Anettal töltöttem végre 5 percnél több időt, elmentünk együtt vásárolni az Árkádba, mert Budapesten talán még az az egyik legnormálisabb hely.
Siker koronázta, valamennyire, törekvéseinket, mert nagyon olcsón lehetett kapni ingeket, abból lett két új, és egy pulóver is került a batyuba. Anett pedig egy nadrággal, és hathatós rábeszélésem hatására egy gyűrűvel és fülbevalóval gazdagodott, amik nagyon szépen függtek és ujjra ráhúzódtak. E mellé még megláttam egy jó kis cipőt is, Converse, nem bakancs, csak arra már nem volt, nem is lesz egy ideig, keret.

Ez a kellemetlen és rossz, hogy már egyre több olyan dolog gyűlik fel, amit kéne venni. Például bicikli, ami éppen most ugyan nem aktuális, de jó lenne egy jó canga. Új táskának is örülnék, példának okáért egy bagaboo messenger bagnek (Anett szerint ez hülye szó, tehát válltáska, vagy mifene). Meg a többi kis apróság, MacBook (vagy ha az nem, bármily' laptop), új telefon, és a többi, és a többi. Pedig ezek csak a fizikai, gy.k. nem olyan lényeges dolgok.

Nade, vissza a találkozóra. Szóval, Anettal jövünk visszafelé a nagy vásárlásból, és egy rövidebb kis kávézásból, és már az utcán összefutottunk Tomival, aki nagy magányában bóklászott, nem lelve senkit. Öröme leírhatatlan volt. Majdnem összeborultunk sírva.
De inkább nem, és visszamentünk a kijelölt találkozóhelyre. Nem vártunk sokat, megjött a négy óbudai, Pecc, Peti, Barbi és Botond. Együtt álltunk, vártunk, mikor megelégelve a várakozást feltelefonáltam a két későt, hogy merre járnak. Mind a ketten "elfeledték", hogy találkozó van, és nem tudtak jönni. No nem baj, elindultunk a Zöld Teknősbe, hogy ott leülve közösen teázzunk egy jót, és beszélgessünk, megosszunk életünk történeteit.
Leértünk, el is foglaltunk egy szeparált helységet, ahol csak mink lehettünk, nem zavart a többi vendég (bár figyelembe véve a mi hangszintünket, lehet, hogy fordítva lett volna).
Tudni kell azt, hogy a Zöld Teknős erősen tematizált teázó, mégpedig indiános-vadnyugatos, ezért a szoba egy kis aranyásó kajütjére hajazott. Volt műfa műnaranccsal, rengeteg állat prémje és olajlámpások.
Ittuk teánkat, mikor John is belépett, örültünk neki nagyon. Aztán kevés idő múlva hazamentünk. Öröm és móka volt.

Amúgy befejeztem az Anansi Boys-t is Gaimantól, az is remek, remek olvasmány, és végre megtaláltam azt a boltot - Pendragon -, ahol a Hodder Headline kiadású könyveit tartják, ezért már gazdagabb lettem még egy American Gods-zal, de lesz onnan Stardust, Smoke & Mirrors és még a Neverwhere is. Minden, muhhahahaha, MINDEN. Ezért örülök.

Kedden vagy mikor, még múlt héten, itt aludt Petra, mert ablakot cseréltek náluk, és pont itt kellett aludnia. Néztünk filmet, A forrást (The Fountain), Darren Aronofsky rendezésében (neki köszönhetjük a Rekviem egy álomértet, és a Pí-t is, bár az még csak a listán van). Elképesztően csodálatos film, hihetetlenül magával ragadó a három egymás mellett folyó történetszál, melynek a főszereplői szinte ugyanazok. Tom (Hugh Jackman) küzd felesége életéért, és ez a halál elleni küzdelem motívuma sejlik fel mind három részben. A látványa pedig, főleg a harmadik szálnak, elképesztő.
Aki szereti a kicsit elvontabb filmeket, az bátran tegye próbára ezt a filmet is - de kizárólag nagyképernyőn, HighDef lemezről (; Nekem valószínűleg ez lesz az első filmem, amit úgy nézek meg.
Hejj, a zenéről nem is szóltam még, pedig az is gyönyörű. Clint Mansell szerezte, mint mindegyik Aronofsky filmnek, a zenéjét. Annyira jó, hogy nagyon, a Death is the Road to Awe-t naponta egyszer biztos meghallgatom.

Nézzétek a bemutatóját: