vasárnap, január 28, 2007

Szalagavatás von Kerék gimn.

Ide majd jön hosszú szöveg. Addig: baromi jó volt (az utóbuli).

szerda, január 24, 2007

Megadja vagy nem adja?

Tézis:
Ha kis alaptéttel szállok be, mindig négy- vagy ötszörös pénzet teszek el.
Ha az alapom nagyobb, máris elvesztem. Vagy ha a már megnyert pénzzel megyek, azt is.

Organizált élet

Ha jól emlékszem, a plastikon láttam először ezt a fajta számontartást és mivel a kezeim közűl ömlik ki a pénz, így legalább tudni fogom, merre is volt az agyam, mikor elköltöttem valami hülye kajára sokszáz forintot és hasonlók. Persze most, hogy kitűztem magam elé a célt (target-et), ami egy új merevlemez, ára 16-17e ft, még fontosabb, hogy tudjam, hol állok. Ezért is vezetem ilyen 1-10 forint mélységben, ami talán inkább beteges, mintsem nem. Szépen néz ki, könnyű használnom. Tetszik, amit összehoztam.
Persze arra megoldást, hogy ne feledjem, mit költöttem, még nem digitalizáltam, kezemre firkantom fel a napi termést.
A szép zöld hátteret sHelf oldaláról loptam, fairuse gondolattal. Úgyis csak én látom mindig, abból meg mi baj lehet?

kódátjúkéj

Hiányzik az angol Cartoon Network. Mindigis mondtam bárkinek, aki kérdezte, miért beszélek ilyen jól angolul, hogy a CN segített. Soha nem hittek nekem és sajna már nincs is rá lehetőség, hogy megtapasztalják a környezeti gyerekek segítségével, hogy mennyire így van, mert az egész magyar már...
Pedig mennyire itt van a fülemben, hogy visit www DÁT cartoon SZLESH network DÁT kó DÁT júkéj. Persze ezt ilyen jó brittesen. Dáböljúdáböljúdáböljú. Bizony.
Nem műveltségfitogtatásból, hanem mert szerintem sic transit gloria mundi.

Musicovery

Bár jobboldalt a linkeldében már beírtam, de mégis így jobban eljut hozzád az információ.
Szóval ez egy hangulat és/vagy műfaj alapján finomítható netes zenelejátszó. Tegyük fel, jazzre fáj fogad. Egyszerűen bejelölöd a jazzt, megadod a hangulatot (pl. nyugis mégis jókedélyű) és hátradőlve élvezel.
Nekem tán nem oly' fontos lehetőség, de táncos zenéket is ki tud adni a 'dance' gombra bökve. Biztos jókat, nem szokott hülyeségeket hallgattatni.
Ötből öt csillag, ha osztályoznám. Ezzel a mondattal pedig osztályoztam is.

re: fuckit

Egyszerre két dolog megy a tönkre. Karma kibaszik velem vagy mi történik?
Pedig pont most akarom abbahagyni a cigit (megint, igen).
Én nagyon sajnálom, Bogyó ):

kedd, január 23, 2007

Főcsoportdöntő

Most vasárnap, január 21-én lezajlottak a főcsoportdöntők.
Az NFC konferencián belül a Chicago Bears és a New Orleans Saints játszott, az eredmény 39-14 a Bears javára, ami bejutatta őket a negyvenegyedik Super Bowlba.
De engem nem ez a meccs érintett nagyon, hanem az AFC-döntő, mert azt az Indianapolis Colts és a New England Patriots (kedvenc csapat, vút vút) játszotta. Nagyon szoros volt és a Colts az utolsó 1 percben szerzett touchdownnal átvette a vezetést. Mivel a Patsnek két időkérése is volt, minden Pats-rajongó egy utolsó, mindent eldöntő touchdownos drive-ban, de Brady egyik passzát elkapta Marlin Jackson, a Colts cornerbackje, ezzel meghiúsítva a győzelem lehetőségét.
A Patriots 34-38- kikapott a Coltstól, így nem került be a Super Bowlba, soroztban második éve. Nagy kár...

De február 4., sport1, Super Bowl XLI. Most már go, Bears, go!

Félév

Hát, vége ennek is... Átlag, jobb lett egy kicsivel viszont a magatartás/szorgalom most már jó és jó, ami hatalmas előrelépés nálam. Íme jegyek, hogy mindenki láthassa, milyen tökfej vagyok 11. év félévekor:
Vagyis nem, mert a Blogger nem kezeli a táblázatos dolgokat megfelőlen, szétcsúszik az egész, inkább csak pár fontos adat:

  • 3.63 átlag - nem jó, nem jó de .5 tized javulás múlt évhez képest
  • Az "Öt fontos" átlaga pedig 3.5, ha a biológia a választott
  • Magyarok 5 és 4 - múlt évben 2 és 3 (Julika...)
  • Megdícsérés, hogy jobban viselkedtem úgy összességében
  • Rajz 2 - nc
Hát, az évvégi jegyek már számítanak, rá kell húzni. Bizony.

szombat, január 20, 2007

Relaksz

Vizipipa + The Seatbelts zenéje (Space Lion... atyaúristen, de jó szám) + deviantArt szépképek diavetítés módban... Nagyon, de nagyon jó.
Változatósdi: Inkább csináltam oldalra egy új, Zenedoboz kategóriát, hallgassa ott, kinek kedve van hozzá és ne kelljen visszalapozni. Plusz így mindig lehet kedvnek megfelelő új számot berakni.

Humorherold

Nem szabadna sok YouTube-os videót beraknom, mert akit érdekel, az úgyis megkeresi, de ez... valami hihetetlen :) Megéri végignézni, az első perctől már jó:

péntek, január 19, 2007

:)

A mai nap egy szóval leírva: majdnem tökéletes.
x időn belül ma voltam először tényleg boldog, hacsak egy kis időre is. Köszönöm, Bogyó :)

csütörtök, január 18, 2007

Szalagavatás von Árpád gimn.

Még mindig múlthét péntek, helyszín: Körcsarnok. Aztán Kelta és Múzeum körút.
Bár valószínűleg mindenki tudja, aki engem ismer, hogy azért mentem át a Kerékbe, mert az Árpádban meghúztak egyszer, azért leírom, memóriafrissítésként.
Szalagot avatott a volt osztályom. Szép volt, keringő, fiú-lány táncok. Az ex-osztályom pl. kánkánt táncolt, de az ex-évfolyamtársaim se voltak semmik (ők a Maszk zenéjére showtáncoltak (?) és az osztályfőnök volt a Maszk.. az jó volt).
Jó volt csak hosszú.
Aztán ittunk Barival sört meg tequilát a Keltában ennek örömére, majd átmentünk a siralmas afterpartira. Legalább találkoztam sok rég-nem-látott ismerőssel, amelyek közt volt jó és kevésbé jó találkozás.
Változtatás: Na jó, soha nem lesz ez igazi "betekintés", ha nem írom meg azt is, hogy nem csak a bukás miatt mentem el. Sajnos 10. év végére kialakult egy erős ellenszenv köztem és az osztály többsége közt, ami majdnem nyílt utálattá vált. Ezért is jöttel el. Ezért éreztem magam mégsem annyira jól. És egy osztálytársat, akivel eddig azt hittem nagyon jóban vagyok (voltam), úgy tűnik elveszítettem. Nagyon sajnálom ezeket...

ELTE PPK nyíltságnap

Múlt hét péntekén a Pszichológia Kar nyílt napot tartott és én, mivel terveim közül a pszichológusság szerepel a legfőbb helyen, hatalmas lelkesedéssel mentem szembe. 10 órakor kezdődött az első - tájékoztató - előadás, de mire mi odaértünk, már annyian voltak, hogy két extra termet kellett nyitni, ahová a legmodernebb hi-tech módszerrel, streamelve és kivetítő segítségével juttatták le Papp Lajos arcberendezését és hangját. Mesélt a karról, történelemről, mutatott félelmetes diagrammokat (jelentkezés vs. felvett és férfi felvett vs. női felvett). Ez még nem volt a legfontosabb.
11:30-tól szakos tájékoztatók voltak, a pszichológia szakirányú teremben rengeteg ember gyűlt össze. Itt Kiss Orhidea (höhö) és Czakó Andrea mesélt ezt-azt a szerkezetről, pl. hogy vannak a képzések, pontok, elhelyezkedésről, ilyenekről.
Aztán két tanuló is beszélt a közösségi életről, HÖK, ilyenek.

- ebédszünet -

Az utolsó 13:30-tól Mérő László mintaórája volt.

Téma: Gazdaságpszichológia

Megtudtunk olyan dolgokat, mint pl. a költség fogalma, komparatív előny mibenléte. Nagyon érdekes (kicsit sokszor szerepelt már ez a szó, nem?) volt, annak ellenére is, hogy nem erre számított szerintem a sokaság. Az a lányka, aki mögöttem szépen elrajzolgatta az egészet legalábbis, de a rajz szép lett, amennyire láttam.

Ha valami haszna volt ennek a napnak, akkor az biztos, hogy tudom, sokkalta jobban kell tanulnom, hogyha csak a halvány reménysugarat is akarok látni, hogy sikerül bekerülnöm, mert az ELTE nagyon tetszik.

Dashimaki tamago és vendégség

Na, régesrég írtam, pedig lett volna miről. Elsőként egy újabb kulináris eseményt osztok meg veletek. Úgy két héttel ezelőtt egy barátomnál vendégeskedtem, ahol főzni is tanultam, mivel ő szakács is sok egyéb mellett és az aktuális fogásválasztás a japán konyhára esett. Elsőként dashimaki tamagot készítettünk, ami egyszerű tojástekecs, még megcsinálni sem bonyolult, mindössze az jelenthet problémát, hogy kell hozzá egy téglalap alakú edény, amiben szépen forgatni lehet (ez a nehezebbik beszereznivaló). Egyéb hozzávalók a dashi leveskivonat és szójaszósz.
Elkészítése roppant egyszerű: x tojást, dashit, szójaszósz, kevés cukrot és tán egy kis zöldhagymát (JAVÍTÁS: mirint is) összekeverünk, majd egy kevés olajat az edénybe csöppentünk, beleöntünk pont annyi tojást, hogy ellepje, majd forgatni, visszatol, új réteg, ráforgat. Összesen négy réteg tojásból kész is egy. Aztán szépen felvágni falatnyi méretre. Tojás száma változó, mi ketten úgy 6-7-ből remekül laktunk.
De nem csak ennyi volt az étel. Japán rizs, hal és párolt gomba is a terítéken volt, amik, bár kevésnek tűntek, mégis olyan laktatóak voltak, hogy befejezni egyiket sem sikerült. Pedig a végére még volt egy vicc a tarsolyban, amit daifukunak (大福) hívnak. Ez egy rizstorta (mochi - ), ami édes-vörösbabot (anko-t) borít körül. Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy extratapadós rágót rágnál, s a töménységre sem lehet panasz. Mellesleg úgy tapad a kézhez, hogy öröm nézni. Hozzá kapcsolódó anekdotát hallottam, hogy ezt újév környékén szokták örömmel enni, de olyan sűrű, hogy néhány halál oka minden évben biztos, hogy a daifukunak köszönhető.
Összességében remekül éreztem magam, főzni is tanultam. Jó kis este volt! Kösz szépen a vendéglátást, gy!
Majd elfelejtettem, hogy láttam egy remek japán találmányt nála, ami még az edo-korszakból származik. Trükkös kis dobozka, melyhez nem használtak semmilyen fémet, egyszerű fadoboz kinézete van és mégis kinyitásához húzni, tolni kell bizonyos részeken. Zseniális, egyszerűen zseniális.

vasárnap, január 07, 2007

Skótviccek, hol vagytok?

Tegnapi napon olyat tettem, mint még azelőtt elképzelhetetlen lett volna. Táncházba mentem, hogy ott táncoljak, méghozzá eredeti skót jellegű táncokat.Nem, nem voltak skót dudál és kínosan sokat mutató skótsoknyák, csak egy duó, gitár és tangóharmónika.
És ha még csak ez lett volna az egyetlen jó. De nem, mert remek társasággal voltam, akik közé tartozik egy tündér aranyos lány, akivel sok közös vonásom van, ugyanolyan kis hülye (vagy hülyébb) mint én, vidám, aktív és hasonlók, de pont a szünetben döbbentem rá, hogy akkora szerencsém úgyse lesz, hogy találkozhatom is ilyen lánnyal és bármi jó dolog kisülhet belőle. Szóval ez egy zeo-helyzet. Attól függetlenül nagyon örülök, hogy megismerhettem. Ezért Dettinek tartozom hálával [:

Amúgy boldog újév és hasonlók annak a maroknyi olvasónak, aki még olvas, hacsak azt nem hitték, meghaltam. Szevasztok!