Biciklidolgok

Egy ideig megúsztam nagyobb bajok nélkül, tegnap viszont nem egyszer, nem kétszer, hanem háromszor is zakóztam.

Először teljes mértékben hülye voltam, mert két autó között akartam átsasszézni a Mammutnál [sic], az előttem lévő egy satuféket nyomott, én pedig első féket. Ha valaki nem ismerős a biciklik dinamikájával, erős elsőfékezés hatására megemelkedik az egész szerkezet, a hátsó kerék elhagyja a földet. Jó esetben csak borulok kicsit, rosszabb esetben érzékeny részen talál el a váz. Rosszabb eset történt, de semmi csúnyább. Láncot visszaraktam, mentem tovább.

Aztán pár perccel később egy kicsi utcában nem figyeltem kellőképpen, és rám nyitottak egy ajtót. Az ösztön bennem megint gyenge volt, szintén első fék, de most erősebben. Hatalmas zakó...

A harmadik a leggyönyörűbb. Hármasban mentünk a Margit-szigetre éjszaka felé, valami jót keresve. Ágoston úgy tudta, hogy egy biciklis hely található ott, de nem volt, mert bezárt.
Megyünk az behajtón a kapu felé, egy útépítés tábla ki volt téve, amit nem igazán érzékeltem. Hirtelen látom, hogy jön szembe egy kifeszített szalag. Persze hogy megint első fék, ebből már baromi nagy esés lett, horzsolás, felvágott láb, ami kell. A munkások röhögtek, Ágostonék szintúgy. Én is magamon.

Csak sajnos egy bicikli nem ehhez van szoktatva, ezért mostanra egy sinusgörbe-szerű nyolcas (a nyolcas olyan, hogy elferdül a kerék, és hozzáér a fékpofához. Nem jó), és egy hatalmas váltórosszaság keletkezett. Ezek súlyos forintokba fognak kerülni...
De ettől függetlenül egyre magabiztosabb vagyok az utakon. Vagy más szavakkal, ahogy Biusnak épp most ecseteltem: Az, ha jól mész, olyan élmény, mintha lebegnél. Eltávolodsz földtől... és mész. És tényleg így érzem magam. Biciklizni öröm.