szombat, szeptember 29, 2007

Személyiségteszt #2

A blogom elején beraktam egy érdekes személyiségteszt eredményét, egy kis kockát, ahol bizonyos részek nagyság mutatja, hogy bennem mekkora az az érték.
Nos, most ismét csináltam egyet, tegyük fel másfél évvel az első után. Az eredmény, az, hogy mennyit változtam, meglepett, de örülök is neki, mert úgy érzem, pozitívan.

Persze ehhez a leülepedéshez nem kellett volna teszt, mert egyre jobban figyelem meg magamon, ahogyan másképp állok a dolgokhoz, és úgy általában véve sokkal jobb a közérzetem, minden jobb. Ezért is blogolok ilyen sokat (:

Azt, hogy honnan-e folyamat.. talán Conny pozitív hatása? Mert más emlékezetes dolog nem nagyon történt nyáron. Vagy egyszerűen a hajam adja az önbizalmam. És én lészek új Sámson.

Na de, több mellébeszélés nélkül itt az újabb teszt, hasonlítsd csak össze a régivel.

Ajánlom, olvassatok kötelezőt!

Én kis szubjektív felmérésemből a környezetem között azt szűrtem le, hogy a kötelező olvasmányok kötelezőségi mivoltukban taszító hatást gerjesztenek, sőt, vannak olyanok, akik büszkén, boldogan, balgán vállalják, mint tiszti rangjelzést, hogy ők még soha egy kötelezőt sem olvastak ki. Pedig, és most az egyszeri gimnazista, kire eme leírás illik, készüljön fel, VANNAK JÓ KÖTELEZŐK!

Vegyük példának Jókai Az arany emberét, amiről régebben is írtam, hogy jó. Ezért nem írom megint. De Az ember tragédiája sem rossz, sőt, beleásva magunk érdekes és jópofa filozófiai gondolatok vannak ott, csak a szöveg megfogalmazásán kell túltenni magunk. Segít, ha jól elképzeljük, mi is zajlik.
Most hirtelen nem tudok több ilyen gyors példát felhozni, de ne aggódjatok, nekem is kijutott a másik oldalból, azokból, amik nem tetszenek, de legalább el-, vagy beleolvastam - néhányukat, Faust még -, hogy legyen fogalmam. Bánk bán, Besterce ostroma, Iliász, Egri csillagok. Mind klasszikusok, de legalábbis kötelező tananyag, mégsem nyerték el tetszésem, nekem megfogalmazásban, témában nem illők.

Ezért is örülök annak, hogy egyre inkább a kortársak felé haladunk, első volt Kosztolányi Dezsőtől az Édes Anna. Rövid kis könyv, az én - Exit-nél kisebb könyvemben - 200 oldal. Viszont ahhoz képest, hogy tananyag, mégsem szívbajos. Az emberi életet, párosodást is, bemutató lélektani regény Annáról, a szolgálóról szól, aki
(SPOILER: jelöld ki, ha olvasni vágyod a végét) az embertelen bánásmód hatására össze-vissza gyilkolja a családot, ahol szolgál. Külön érdekesség nekünk még a korabeli Budapest hangulatának leírása azután, hogy a tanácsköztársaság megbukott.

Sok szónak sok az alja, olvassatok, mert az jó. Én hamarosan egy Kundera regényt fogok forgatni, amit Kaffka követ majd. Aztán Móricz, de rá pont nem várok.

Jövő hétvégém

Jó estét, vagy ami épp illik. Aki engem, mint dolgozó embert látni kíván, esetleg venne idegennyelvül könyvet, mindenképpen jöjjön ki október 5-e és 7-e között a Ráday utcába, ahol ismét könyves banzáj létesül, aminek színes-szagos forgatagába bekerülök én is, a bolt révén.

Ugyan úgy, ahogy múlt évben is. Múlt évben? Nem is, ebben, csak előző tanévben. Kicsit összemosódik már a dolgozásom. Már abban sem vagyok biztos, és még a Főnök, Gyuri sem tudja, mikor is kezdtem. A legvalószínűbb dátum május vagy április lesz. Lényeg, hogy relatíve régen.

Az eddigi három darab munkám közül így ez a legfontosabb, leginkább életbefolyásoló-jellegű. És végülis, jó kis bolt ez. Szeretjük. Szeressétek Ti is velem.

csütörtök, szeptember 27, 2007

Beauty for the Night

Tudom, hogy a blogom nagyobb része női, de én meg nem, így fogadjátok nagy szeretettel Ulya-t, aki nézésével öl.

szerda, szeptember 26, 2007

Eddie Vedder - Hard Sun

Eddie Vedder (született Edward Louis Severson, a harmadik 1964 december 23-án) legismertebb a Pearl Jam-mel való közös munkája révén, ahol azon kívül, hogy ő az énekes, elég sok hangszert szólaltatott már meg (gitáron kívül [pár számok, amiket ő kezd: Man of the Hour, Corduroy, Elderly Woman, Rearviewmirror] ukulele, szitár, harmonika, tamburin), és különleges bariton hangja is eléggé felismerhető.

Családi háttere zavaros. Szülei válásakor tudta meg, hogy az, akit apjának hitt, csak mostohája, a valódi apja korábban meghalt. Ez a köztük fennálló viszonyt nagyon feszültté változtatta, ezért idővel elhagyta "apját", hogy anyjával és három (fél)testvérével éljen Chicago-ban - miután San Diego-ba költöztek korábban. Nevét is ekkor változtatta meg, anyja családi nevét átvéve.
1984-ben visszatért San Diego-ba akkori barátnőjével, és zenekari szárnypróbálgatásai mellett különféle állásokat végzett.

San Diego-ben kóstolt bele komolyabban a zenei életbe, lett tagja pár zenekarnak - RHCP feldolgozásokat játszó banda is volt közöttük. 1988-ban, 22 évesen lépett be a Bad Radio-ba, ahol megírta első igazi, máig is nagy becsben tartott és közönségkedvenc, számát, a Better Man-t.
Barátjától, Jack Ironstól (ex-RHCP) egy demókazettát kapott egy zenekartól, akik énekest kerestek. Erre énekelte fel az "Alive", "Once" és "Footsteps" dalokat. Stone Gossard-ot és Jeff Ament-et annyira lenyűgözte tehetsége, hogy lehívták Seattle-be stúdiózni. Így alakult ki a Pearl Jam korai felállása, és megkezdődtek a Ten album felvételei. A többi, mint ahogy sokszor mondják, történelem.

Vedder-t 2007-ben felkérték az Into the Wild filmzenéjének elkészítésével. Az album 33 perces lett, tele gyönyörű számokkal. A tizenegy számnyi fürtből szedek nektek most egy szemet, egy Indio feldolgozást. A dal címe: Hard Sun. Hallgassátok szeretettel.

[források: wikipedia és wikipédia - az egész szöveget szinte csak kifordítottam (:]


Metrókultúra alapszabály #1

Örömmel látom, hogy lassacskán kezd beleivódni az emberek fejébe a Nagy Britanniában már rég megszokott, ösztönös viselkedésforma, hogy a mozgólépcsőn a nemsietők - állók - ha már úgysem mozognak, álljanak legalább a jobb oldalra, ezzel is elősegítve azok haladását, akik nem akarnak türelmetenkedve álldogálni, vagy éppen sietős dolgukat intéznék.

Az is nagyon tetszik, hogy néhány médium, sőt maga a BKV is magára vállalta ennek a figyelmességnek propagálását. Nemrég például a Petőfi híradójának a végén hallottam a lánytól, hogy "a mozgólépcsőn álljatok jobbra" (lehet, hogy magázódott). A BKV pedig a mozgóaknában rakta ki a "Kérjük álljanak jobbra" táblákat.

Ilyenkor nekem jó, mert általában késésben vagyok, sietek, de nem tudok mindig mozogni, csak akrobata-mutatványokat bevetve.

Egyetlen problémás pont ezzel, hogy a lépcső csak legjobb (értsd sovány/vékony emberek) esetben bír kényelmes kétembernyi átengedőképességgel.

kedd, szeptember 25, 2007

Napi gondolat

Az ágyban fekve ötlött eszembe, hogy a sziámi ikrekhez vajon külön iWiW oldal tartozik-e s a családi állapotuk lehet-e egyedülálló, vagy csak akkor, ha két párnál nincs több a lábuk.

Mai napom meg borzasztó volt. Reggel az ébresztő berregésére kelek, felállok, hogy lecsapjam és a koponyámba valamiféle elképesztő fájdalom hasít, megmozdulni lehetetlen, szemem kifele nyomódik, mintha belülről egy acélbetétes rugdosná.
Emiatt gyorsan visszafeküdtem, ahol mozdulatlanság miatt enyhülés következett be, de bemenni az oskolába nem tudtam, de legalább 2 óra körül, mikor felébredtem, már tudtam úgy állni, hogy nem robbant fel a fejem. Most már egész jó, így holnap ismét várhat a tánci tánci.

Ágoston pedig tegnap vett magának egy Sennheiser HD202-es fejhallgatót, és rájött végre ő is, hogy a Sennheiser-eknek párja nincs, ha minőségről beszélünk. Gyönyörű volt az a csodálatba merevedett fej, ahogy először rakta fel füleire a kényelmes párnákat.
Még engem is meglepett, mennyire jó a hangzása, de kitartok a CX300-am mellett (:

Nemrég viszont bekövetkezett egy kisebb változás életemben, ami révén örülök nagyon én. Hamarosan erről is írok.

hétfő, szeptember 24, 2007

Critical Mass2007 ősze

Hát megtörtént a nagy esemény, az Autómentes világnap, aminek szerves építőkockája a Critical Mass bringafelvonulás, mit én nagyon vártam már, mint az emlékezetes.

Sajnos az emelkedést várók csalódtak, mert a tavaszi 50.000 helyett csak 35 ezren jelentünk meg, hogy bringaútra és hasonlókra irányítsuk a köz figyelmét, de szerintem nem olyan húsbavágó problematika ez.

Tudni lehetett azt is, hogy a hídlezárás és hasonlók miatt rövidített lesz az útvonal, no meg az Andrássy is le volt foglalva mindenféle szórakozásra, rendes fűvel volt legöngyölve a kemény és embertelen beton, ezáltal teremtve találkozási pontot Budapest lakosai, és a magányos út között.
Biztos szép volt, én ebből semmit nem tudtam.


No, hát Ágostonnal raktam meg, övétől kölcsönbicaján, mint tavasszal.
Mivel ezen a CM-en már magunkra vállaltuk a szervezés nehéz feladatát, ezért mi már egy órakor, a kritikális masszát jóval megelőzve, lent ejtőztünk az ELTE infókar előtt, a zöld gyepen. A 8 kilométeres utat 15-20 perc alatt abszolváltuk, ez BKV-val kb. 20-25 perc lett volna, nyertünk vagy 10 percet (:


Kellemes, meleg idő fogadott, szerencsére semmit eső még csak a lehelettét nem legyintette felénk, no meg az egész környék olyan laza, feelgood hangulatban úszott, mint egy jó nyári délután. És persze gyönyörű volt a gyep telehintve, mint játékos kis szirmokkal, rikítózöld pólós emberekkel, amiket dobozból osztogattak egy Mátyás fejében a főszervező emberek.

Egy kevés - háromnegyed órás - várakozás és pihengetés után elkezdődött az eligazítás, ami a papírlap felolvasása volt viccesen ("árpádsávos kordont kaptok" és hasonlók, de inkább ott volt jópofa, nem átírva). Aztán a négy felelős (budai oldal, Lánchídtól Bajcsyig, stb.) elosztották maguk közt az emberiséget spontán önszerveződéssel ("ide menjen 50 ember"), ahol mindenki specifikus helyszínt kapott, amit be kellett védenie.
Mink kiválasztottunk magunknak a Parlamentnél az Alkotás utcát, mert Ágoston nézni akarta közben a tüntetőket - hiába, mert senki nem volt ott.

Mivel azt hitték a szervezők is, hogy az lesz egy bajos gócpont, ötünket küldtek egy kétemberes feladatra, ezért nem volt valami nehéz. Odatekertünk, felállítottuk a kordont és néha átengedtük a gyalogosan közlekedőket. Az izgalom annyi volt, hogy egyszer egy csajnak kiment a hátsó kereke, és a mi segítségünk kérte.

Aztán, mikor már a vége közeledett, ránk kiáltottak a szervezők, hogy PAKOLÁS. Pakoltunk, és tekertünk gyorsan, hogy odaérjünk a nagy össznépi emelésre. Sikerült, és bár a Nagymező utcában valamilyen zsidóünnepély volt, zenekar haknizott, ezért torlódás alakult ki, az út nagy részét mégis gyorsan tettük meg. Külön öröm volt a Király utcán száguldani 30-al, cikázgatni a ritkás tömegben.
Kiértünk a Városliget térre, dugig tömve emberekkel - én akkor még azt hittem, többen vagyunk, mint áprilisban. Kb. 1 perccel előztük meg a fél hatot, rögtön emeltünk.

Aztán nem kóricáltunk össze-vissza, rögtön nekivágtunk a Gödörnek, mert az volt a terv, hogy beülünk hideg sörökkel, és megnézzük a Deákos extrém bringát..
Persze az egész borult, mert Ágoston anyjának aznap volt a születésnapja. Csak beültünk egy sörre, ELŐSZÖR A GÖDÖRBEN!
- hangulatos hely, aztán tekertünk haza.

Adrienn volt olyan kedves, hogy meginvitált a kisebb összejövetelre, Sanyi is ott volt, hangulatos kis evészet, beszélgetés. Jó volt. Aztán irány a haza, ahol várt egy megérdemelt pihenés, mert a lábam és egyéb testrészeim fájása nagy volt, de az soha nem baj, mert CM a legjobb dolog. Jövő tavasszal ugyanmegint! Gyertek Ti is! (kivétel az, aki most is volt, az az egy darab lány (:)


Képeket megszerzem Ágostontól, és meg is osztom a nyájas olvasóközönséggel. Útvonal pedig itt. A zöld.

Viszont, Sziszinek hála már nem nagyon kell kölcsönbringát használnom, merthogy lomtalanításon nekem adta az egyik már nem használt cangát, amit ma vettem át a szervízből. Most örülök a fejemnek nagyon (:

talán
Zeo switch to bringa-lifestyle!

(amúgy nem csak bringát kaptam, hanem egy nagyon fajin kis bőrkabátot, amit rámöntöttek. És annak is örülök.)

szombat, szeptember 22, 2007

Bezáró ZP

Hát, most már lassan egy hete, hogy eme évben utoljára voltam a Zöld Pardonban, hisz szombaton végleg bezárt - legalábbis jövő tavaszig, hogy aztán ismét kiviruljon az emberek kedvére.
Na szóval, pénteken mentünk le úgy egynéhányan, az iskolából, hogy még táncoljunk és igyunk és ittasan táncoljunk, mert úgy könnyebb és felszabadultabb - nekem biztos, akinek ritmikai érzéke a negatívban pihen.
Nagyon jó kis szórakozás volt mindnyájunk részére.

Hát, az este többi része, ami kívül esik mind táncoláson, mind ivászaton kívül, arról sokat nem szeretnék írni - ezért is vártam ennyit az írással, hogy picit nyugodtabban szemléljen az aznapi dolgokat.
Találkoztam valakivel, akivel nem kellett volna, de azt, hogy nem is szerettem volna, nem állítom már olyan bizonyosan. És aztán dolog követte a dolgot.

Szóval, a Zöld Pardonhoz ismét kétértelmű emlékek fűznek, de ezek feloldódnak a nemrégi események tükrében.

szerda, szeptember 19, 2007

Reggeli horror

A nulladik óra nevezetű intézményrendszer a világ egyik gonoszsága, főleg úgy, hogy táncra kell bejárni. Amivel semmi baj nem lenne, ha nem háromnegyed órája keltem volna fel.

Amúgy nagyon készülünk a szalagavatóra, lányok már szinte mind tudják, mit fognak felvenni selyemtestükre, hogy mennél ragyogóbban nézzenek ki ... majd januárban. A fiúk is készülnek ahogy tudnak, mi hárman például hétfőn voltunk frakkokat nézni, amiket le is foglaltunk. Csudaszépen néztünk ki, főleg cilinderben. Én nagyjából úgy, mint Slash, amiről képet is kaptok, örüljetek majd ti is.

Szerencsére már készülnek ránk a boltosok, bár van egy, ahonnan majdnem kitiltottak minket, mert hogy képzeljük, hogy csak úgy sétálgatunk fel s alá miközben a lányok próbálkoznak. De legalább a csaj, aki segített (inas?) nekünk kedves volt s jó fej, ezért Ágoston furcsa indíttatásból elhívta őt is, lássa, milyen szépen áll a lányokon a ruha, amit Enikő (merthogy így hívják) örömmel vett. Később megtudtam, ő a tíz ember egyike, aki ismeri a Cowboy Bebop-ot. Hihetetlen.

Én most abbahagyom ezt, és készülődöm. Indulni kell lassan, meg még reggelizni is. Ja meg felöltözni, mert ezt egy törülközőben írtam, ami, mint remélem mindenki tudja, a LEGFONTOSABB tárgy egy ember kelléktárában.
6 óra lesz.
Hajóvonták találkozása tilos. A híreket Buliczka Csilla, kedvenc hírbemondóm mondja-e be a cafén? (Edit: Sajna nem)

vasárnap, szeptember 16, 2007

Moment of Beauty - Kristen és Hayden


No comment [via sorozatjunkie - áldassék nevük]

Cowboy Bebop : Blue

Mára csak egy nagyon szép számot kaptok, leemelve a Cowboy Bebop soundtrack-ről, amiről már meséltem régebben. A szám címe Blue, és ez a legutolsó dal, ami elhangzik a sorozatban.

Persze sokkal hatásosabb, ha végignéztétek az összefüggő történetfolyamot, de így is gyönyörű.

Pearl Jam - Live at the Gorge helyzetjelentés

Még régebben írtam arról, hogy jön, repül felém az új Pearl Jam koncertfelvétel, a Live at the Gorge, aminek most már egy hónapja, hogy meg kellett volna érkeznie.

Sajnos, nagyon úgy néz ki, hogy a postások között is van PJ rajongó, aki így tudta gyarapítani lemezeinek számát. Ezt nagyon sajnálom, de szerencsémre a hely, ahonnan küldtél, tart annyival előrébb, hogy elveszett rendelést kérdés nélkül pótolják, sőt, még ők kérnek elnézést az okozott kényelmetlenségért.

Most viszont nem bíztam magam a magyar királyi posta kegyeire, ezért megbeszéltem egy ismerősömmel, akinek van kint Angliában ismerőse, hogy oda küldhessem. Remélem, így már meg fogom kapni előbb vagy utóbb. Ha nem, dugámba dőlők, mert tudom már, milyen gyönyörűséges számok vannak rajta. Megszereztem máshogy, nem bírtam ki.

Szeptember 7-én küldtél el a csomagot, ami azt jelenti, hogy október 5. és november 2. között kell (kéne) megérkeznie az angol ismerősnek, és plusz még onnan ide. Talán születésnapi ajándék lesz (: Nagyon nagyon várom már!

A magyar posta pedig baszódjon szájba a lassúságával, bürokratikus balfaszságaival és az inkompetenciájával együtt! Privatizálni kell, nincs más megoldás.

Egy kis éji zene - Pearl Jam : All or None

Nézzétek, hallgassátok meg ezt a számot, és a végén a szólót. Mike McCready az isten. De maga a szám is nagyon gyönyörű!
És még csodálkoztok, miért a Pearl Jam a legjobb zenekar.

szombat, szeptember 15, 2007

ZP utoljáraelőtt - Emil.Rulez

Szerdán a Zöld Pardonban, ebben az évben talán utoljára, az Emil.Rulez zenekar koncertelt, akiket ugye én szeretek nagyon. No meg Bartók is, régebbi osztálytársam még az Árpádban, akivel mentem.

No hát, találkoztunk és nekiindultunk, hogy egy remek koncertélményt szerezzünk magunknak, no meg dumálni és hasonló ilyeneket csinálni, hisz úgyis rég találkoztunk.

A koncert nagyon jó volt, a rendes zenekar kiegészült egy négytagú (3+1 Fekete-Kovács) fúvósszekcióval is, hogy ők muzsikáljanak jól nekünk. Volt sok jó szám, bár a Zazie az ágyban elmaradt most. Volt helyette Pattanásos Asszisztens, Zazie a Metrón, Zanga!Zanga!, Szexplanéta egyebek között. No de ami nagyon tetszett, az a Zita által előadott M323, ami szerintem még Hajós hangjával is a legjobb Emil-dal, de így egyszerűen fantasztikás, lúdbőrözgető, csodálatos élmény volt.

Persze, mivel egy spontán bandáról van szó (vagy csak nagyon jó színészek (:), volt egy Hajósos magánszám, amit a közönség egy hangos tagja váltott ki belőle, a következőképp volt:

Hajós kérdésére, miszerint mindenki rendben van-e, egy nagyhangú bekiáltotta, hogy "nem, meg vagyok fázva". Hajós visszakérdezett, félig tréfásan, hogy akkor miért jött el, mire az emberke üvöltve: "KORNÉL!" Szegény Andrisnál elszakadt a cérna, és eljátszotta az Utállak Kornél dalt, így reagálva a kialakult Kornél-kultuszra, amit a kedves blogolvasó is megfülelhet YouTube segítségével.

Szóval, koncertélmény nagyszerű volt, 7/7 pont, mert kutya jó volt! Még sok emilt nekünk!




Iskola 2007/2008 - az utolsó

No hát, kérdezetett valamelyik olvasóm arról, milyen érzés ismét visszatérni a tanulás egyik erődjébe újfent, és arról is, hogy milyen tudni, hogy ez az UTOLSÓ azelőtt, hogy, remélhetőleg, azt fogom tanulni, amit már 4-5 éve akarok.

Hát, nem lehet sokat írni ilyen "érdekfeszítő" dolgokról, kivéve talán annyit, hogy már most látszik, hogy ez az év lesz a legkeményebb, most látni, hogy rengeteget kell tanulni, no meg az érettségi is hatalmas felkészülést igényel. Nem baj, adaptálódunk (: Mindent a PPK kedvéért.

Sajnos még annyira nem sikerült visszaszokni, hogy rendes alvási ciklusban legyek, hisz még gyakrabb mint ritkább az, hogy az órákon jóízűen elalszom - sajnos még azon is, amin nem kéne, pl. magyar.

hétfő, szeptember 10, 2007

Sorozatlista

Íme egy lista azokról a sorozatokról, amiket néztem, nézek vagy belenéztem és aztán abbahagytam. Próbálom érthetően tagolni, hogy érthető legyen függésem mértéke:

Doctor Who 2/3 (2évad a 3ból - ez mostantól a jelzés)
Torchwood 1 folyamatban
Daily Show olykor-olykor
Colbert Report olykor-olykor
House olykor-olykor
Jekyll folyamatban
My Name is Earl olykor-olykor
Nip/Tuck olykor-olykor
Star Trekek (régebben)
Tudors folyamatban

Vége - ezek a törölt vagy csak lefutott sorozatok:

Dead Like Me 2/2
Wonderfalls 1 folyamatban
Firefly 1/1
Andy Barker, P.I. 1/1
Black Donnellys 1/1
Carnivale ritkásan
Friends 10/10
Veronica Mars 3/3
Hitchhikers Guide To The Galaxy, The
Huff ritkásan
Joey 1/1
Studio 60 on the Sunset Strip 1/1
Married with Children (Rémrendes) sokat
Angel ritkásan
Buffy ritkásan
Monti Pájton sokat
Roswell
Sex and the City
Six feet under
Twin Peaks
X-files
Stargate SG-1


Rákészülve a következő évadra:

Lost 3/3
BSG 3/3
Scrubs 6/6
30Rock 1/1
Skins 1/1
Prison Break 2/2
Heroes 1/1
Robot Chicken 2/2 és már megy
South Park 11/11
Simpsons 18/18
Dexter 1/1
Pushing Daisies - első évad jön, de kilógott az első rész
Rules Of Engagement 1/1
Stargate Atlantis 3/3

Mikroszenvedés

Szeretnék vele beszélni. De nem szabad... Itt az én dilemmám.

Mert végülis a mellékzöngék mellett ezzel a lánnyal elég jó barátságban voltam, de sajnos bizonyos dolgok miatt nem tudom tovább csinálni, hogy azzal a tudattal kell vele lennem, hogy csak barát vagyok neki. És nem is fogom tovább, mert szétesnék.

péntek, szeptember 07, 2007

Death Proof

A film akkora hatással bírt rám, hogy 1 miliszekundomos válaszidővel kattintottam le Tarantino októberben megjelenő két lemezes limitált Halálbiztos lemezét.
Jöjjön csak a Terrorbolygó, bezsákmányolom azt is.

Éljen a konzumerizmus!

szerda, szeptember 05, 2007

Új iPod-ok

Csak egy kis geekség: megújult iPod-ok, nano tömzsibb lett, a rendes iPod 160 gigás és jött egy újonc, a Touch, ami egy iPhone-szerű tapizós.

Aranyosak, de még mindig nem csábultam el.

Moziünnep 2007


Ugyanúgy, mint múlt évben, most is megtörtént a csoda, ami a Moziünnep. Tömött mozik, olcsó jegyek, "sztárok" a jegybeszedők és rendes sztárok itt-ott (Menzel például).

Bár nagy elánnal készültem neki, hogy de jó lesz, mindenkivel megyek mindenhova, ezer filmet megnézek és tobzódni fogok, a hét végére mégiscsak mindösszesen két film került elém.

Az egyiket szinte nem is méltatom egy szónál többre: szar. Ez pedig a Disturbia. 1/7.

No de a másik, hohó, az már felér egy finomabb argentini steakkel - ha maradni akarunk az ételhasonlatoknál, és ez a Grindhouse volt, ami Tarantio Death Proof és Rodriguez Planet Terror filmeknek összegyúrása egy szép egésszé, meghintve pár kamu mozielőzetessel, amik szintén elképesztő morbidak voltak, mint például a Werewolf Women of the SS (Az SS vérfarkasnői), vagy a Machete című mexikonaid akciófilm Danny Trejo-val (vicces adalék, hogy ezt a filmet tényleg leforgatja Rodriguez DVD-re (:).

A filmeket lehetne osztályozni, elemezni, de nem akarom. Egyszerűen KÖTELEZŐ a megnézés. Csak azt nem értem, hogy hogyan bukhatott ekkorát Amerikában.

Toldiban voltunk (amit, mint megtudtad, egy ismerősöm öccse vezényel előre a dicsőséges úton), és bár első sorban voltunk, a hangulat mégis fenomenális volt, az egész közönség együtt röhögött a betegnél betegebb részeken és jó dumákon, pedig felirat nem volt közel s távol sem, és bevallom, még én sem értettem legalább a negyedét a filmeknek..
Death Proof már a mozikban, Planet Terror hamarosan, viszont nem hiszem, hogy máshol, bármikor leadják még a Grindhouse-t így, teljesen, kamuelőzetesekkel együtt. Pedig így az igazi, közel négy órás szórakozás. 7/7.

Első képömlesztés

Most megpróbálok a neten fellelt sok sok képből kiválasztani pár jót. A szokásos tovább után (:

Sok dolog

Szóval, legutóbb, mint látom augusztus hó 28 napján írtam valami hitelt érdemlőt.. Hát, elmaradoztam egy kicsit az írással, pedig hát a "a blog ideája a folyamatos narratíva" [Californication S01E03]. A helyzet, hogy kicsit megsűrűsödtek a napok. Tovább után zagyválok mindenféléről. Szóval...

Most, hogy fanfárokkal ékesített angyalok fújtak indulót az iskolakezdéshez, mindenki nagyon örül, csak nekem már munka mellett nagyjából semmi időm nincs, mivel nagyjából minden nap kettőig legalább bent vagyok, onnan rögtön munkába hétig, nyolcra hazaérek úgy, hogy megérkeztem (lepakolva, kezet mosva, stb.) vacsora, és szinte rögvest mehetek el aludni - s tanulásról még szó sem volt, bár igaz, hogy jövő héttől csak két napos leszek ismét.

Hogy hogyan fogom tudni ezek mellett fenntartani sorozatjunkie-ságom, még egy másik kérdés. Összeállítottam egy "kisebb" listát a sorozatokról, amiket néztem/nézek/fogok-majd-nézni-ha-végre-elkezdődik-az-új-évad, amit vagy ma vagy hamarosan megosztok, hogy elborzadjatok, és meglássátok, mit kell kiállni egy junkie-nak.

California-i híreinket halljátok: megtudtam végre egy pár nevet. Rokkerlány neve Vera, rajta kívül van még egy Vera és egy Ildikó, két Norbival kiegészítve. Ezenkívül Kecskeméten is nyitottak egy franchise-t, majd ha arra járok, betérek jól.

Mi egyéb... Van egy(pár) dolog, ami sok gondban tart, már meghintette a dér a fejem miatta képletesen, de ebbe nem megyek bele. Tudja, aki tudja.

Ennél sokkal vidámabb téma. Moziünnep 2007! Habár nem túl sok filmet néztünk meg, pedig lett volna mit, de sikerült elmennem Sziszivel a Filmre. Az Ünneppel a következő bejegyzésben foglalkozom egy picit bővebben.

Könyv téren elolvastam Bulgakov Mester és Margaritáját, ami egy üdítően jó könyv volt elég sok kötelezőhöz képest. Nagyvonalakban három fő szál alkotja a könyvdns trispirálját.
Az elsőben a Sátán kíséretével Moszkvába látogat, és elég sok gondot és főfájást okoznak. Például a Mesternek, aki megtalálja az igaz és örök szerelmet Margarita képében, de elveszti, mert Ponczius Pilátusról szóló könyvét, kinek története a harmadik szál, kutya sem akarja kiadni, ezért inkább szanatóriumba vonul. Jó olvasmány, ajánlott!