Conny ...

Nos, kettőnk közt EU-s tagországok közti barátságot megszégyenítő kapocs alakult ki. Nagyon jól össze voltunk hangolódva, és két remek estét töltöttünk el együtt, melyet most megosztok, mert miért ne?

Az első persze a balatoni volt, mikor, bár logikai kapcsaim összessége azt üvöltötte: "Ne tedd!" mégiscsak megcsókoltam, miután az ágyba lefektettem (és Ő marasztalt ott, minden sanda feltételezést kikérek magamnak). Ő pedig visszacsókolt, és ez egészen így ment reggel fél hatig, mikor valahogy elaludtunk, majd szép új napra keltünk együtt. Jó érzés volt, de furcsa volt, hogy úgy éreztem, mintha mindig is így lett volna. Vagy legalábbis így kéne/kellett volna lennie. Érdekes..

No, a pénteki nap jól telt, hisz végül is együtt voltunk (is, meg nem is - a strandon nem nyaltuk faltuk egymást), de a legjobb az este volt. Mivel Conny soha nem látta még a csodás Budapestet, rám hárult a nehéz feladat, hogy én őt körbemutatgassam a Vár-Halászbástya-Parlament-Hősök tere vonalon mozogva, amit követtünk is, pontosan így.

Stupszi szülei pont arra mentek, amerre lakom, ezért nagyon hamar és kényelmesen hazajutottunk, ahonnan sebtében nekivágtunk a városnak, mert ránk járt már az idő, esteledett nagyon. Felpattantunk a sárga villamosra (volt ott hű és há, hogy itt ilyen is jár), és a Moszkváig villamosoltunk. Gyorsan gyorsan tizes (vár)busz, és jól megnéztük magunknak mind a Halásbástyát, a Várat.

Nagyon tetszetős volt a bazári hangulat, amit beárnyékolt cseppet az egyre terjengő hír: Jön a zivatar, pakolás! De vásáron kívül volt még valamiféle néptánc előadás, ami kedves volt. Hangulatunk persze olyan magasan volt, hogy mi is táncra perdültünk, és nem néztek hülyének, kivételesen. Utána koccintottunk egy-egy pohárka [valami édes fehérbor]-ral, amit a színpad alatti kis másodsétányon mért a kedves lány nekünk.

De rádöbbentünk, hogy bár már láttuk az egyik leghíresebb látványosságot, van másik, és az idő nem fiatalodott, ezért turisztikai szempontból megválasztottuk a Sikló-féle leközlekedést (és itt jegyzem meg halkan, hogy elég nagy pofátlanság 700 forintot elkérni érte, akkor is, ha turista a célközönség), és máris lent termettünk a Clark Ádám téren és velünk szembe, ímhol, a Lánchíd, aminek egzisztenciáját és célját kielégítettük és átmentünk rajt', hogy eljussunk a Parlament épületéhez.

Én, mint arra ritkán járó - legutóbb a Nagy Magyar Tüntetés 2006 alatt voltam ott - nagyon meglepődtem a betont szemérmetesen eltakaró műfűn, a kiemelkedő világításon, amin feküdni is lehet s ami nagyon tetszett, a hangsugárzókon, melyek nyugalmas patakcsobogást és madárcsicsergést játszott természetre.
DE! nem csak ez volt a kellemes meglepetés. A Kossuth téren egy komolyzenekar (nyelvújítás: komolyzenei zenekar) tartott főpróbát, a fűben mindenhol párok és családok üldögéltek, varázslatos hangulat libegte be azt a helyet, ahol nemrég még vaskordonok voltak és a legszínesebb elem a rendőrruházat kékje volt.
Követtük a többiek példáját mink, és leültünk, feküdtünk a fűbe, átadni minket a zenének. Sajnos nem tartott sokáig, mert a galád vihar (ami sehol elő sem tűnt) itt is megsiettette a befejezést, szóval záróakkord után felemelkedtünk és elindultunk következő állomásunk felé, ami a Hősök tere volt.
Sajnos arra csak kevés idő jutott, de ott is valamiféle hatalmas színházi próba volt lovakkal kiegészítve.

Sajnos innen már hamar véget ért kis utunk együtt. Még beültünk a SubWay-be (mostanság nagyon megkedveltem, pedig aranyárú szendvicseik vannak sajnos), ott elhülyült egy fél órát, megismertettem vele a The Polyphonic Spree-t, és egyből meg is lett a mi számunk, a Hold me now, ami egy olyannyira jó szám, hogy hát na. Ezt aki meghallgatja, megerősíteni tudja csak. Hallgasd meg! YouTube-on van még talán fanvideó hozzá.
Onnantól már csak a hazáig (Stupszi szüleinek ideiglenes lakóhelyéig) tartó utat tehettük meg közösen, ami közben megígértem, hogy kint leszek az állomáson másnap, búcsúztatni. Ezzel intettünk agyőt, s mondtunk istenhozzádot a remek napunknak.

Amiről most egy pár gondolat: csak később jutott eszembe egy remek allegória, ahogy le tudnám írni az estét.
Olyan érzés volt, mintha az egész város csak azért lett volna ott, hogy nekünk kettőnknek egy külön kis buborék teremjen, aminek az összes többi ember, hang, zene, látvány az aláfestés. Tényleg, ilyen tökéletes napom ... szerintem még nem volt nagyon, három vagy négy órába sűrített tömény boldogság. No persze az, hogy lassan egy éve barátnőtlen vagyok, segített felfogni a helyzet jóságát, de mégis (:

Kicsit hosszú ez, de még nincs vége. Folytatás következik (kezdem túl sokat használni ezt a szót).